Érik a cseresznye


Rendszeres jótevőnk meghívásának tettünk eleget tegnap. A hét elején megemlítette, hogy a méretes cseresznyefáján javában érik a gyümölcs. Leporoltuk a nejem egykor használt biciklijét, amiről azon kívül, hogy gurul, semmi jót nem tudok elmondani, nyeregbe pattantunk, és irány Somogyvár. A fa tényleg tele volt bordóbbnál bordóbb cseresznyével. Amíg én Karcsi anyukájával beszélgettem, aki épp azt nehezményezte, hogy a fia nem szeret cseresznyét szedni, Karcsi tele szedte a kosarunkat. Naru ez idő alatt az ő magasságából dézsmálgatott jóízűen. Mellesleg otthon nekünk is van 4 cseresznyefánk. Ebben az évben fognak először teremni. Talán egy maréknyit. Az egyik már le is termett. Még május elején mondtam a nejemnek, hogy az egyik fán már kezd sárgulni a cseresznye. Másnap aggódva közölte, hogy valami betegség támadhatta meg, mert a cseresznye java eltűnt, és csak a csupasz magok lógnak a száron. Levontam magamban a következtetést. Ez egy igen korán érő fajta, nem kell megvárni, míg bepirosodik. A seregélyek sem várják meg. Rögtön lezabálják, amit érettnek találják. Krisna-völgyből Somogyvárra az út biciklivel nagyon kellemes, mivel odafelé szinte végig lejt. Visszafelé annál keményebb volt. A „kis” kosárkánk mellé kaptunk útra valónak még egy válltáska cseresznyét. Mivel a bendőnket is pukkadásig töltöttük, igen csak kellett kapaszkodnom a kormányban, hogy haladjunk is valamit előre. Félúton vettem észre, hogy a hátsó ülésben Naru elszenderedett. Próbáltam fölébreszteni, hasztalanul. Erősebbre húztam a biztonsági övét, és kétszeres erővel lódultam tovább. A kétszeres erőbedobás csak arra volt jó, hogy valamelyest tartsuk az iramot, mivel az egyik kezemmel hátra kellett nyúlnom Naru fejét tartani. Ő ugyanis rendíthetetlenül aludt. Elképzeltem, milyen lenne a potom 260 km-es szegedi biciklitúra első 15-ös szakasza. Egyébként ismerve Naru aluszékonyságát, csak az út 1-2 %-át terveztük bicajjal, a többi vonat. Normál esetben nem aluszékony, csak amikor nem kéne neki 🙂 Megkönnyebbülést a hazaúton csak az emelkedők jelentettek. Igaz, hogy szinte alig tudtam tekerni, viszont a gravitációnak köszönhetően Naru feje az ülése támlájára billent, én pedig az érzéketlenségig zsibbadt kezemmel is megfoghattam a kormányt.

Az őzikés bejegyzéssel kapcsolatban valaki föltett 2 kérdést. Ma reggel, kilépvén az ovi udvarából, egy ökrös szekérrel találtam szembe magam. Rögtön meg is kérdeztem a kocsi hajtóját, hogy mi újság az őzikével, és hogy kell-e segítség a jövőjével kapcsolatban. Azt mondta, hogy nem. A jövője már el van rendezve. Elhagyta a testét. 2 napja történt. Nem evett, nem ivott, legyengült, és távozott. Szerintem hiányzott neki az anyatej.

Jótevőnk tegnap megerősített abban, hogy az őz tényleg veszélyes. Nem olyan nagyon, de egy icipicit igen. Mentős betegszállítóként, volt már szerencséje olyan sérülthöz, akit a ház kedvenc szurkált meg.

Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s