Az öreg homlessz és a tenger -nyi átok


Pár hete Fonyódon jártunk. Éppen indultunk volna haza, amikor a nejemnek támadt egy zseniális ötlete, azaz mutassam meg Narunak a hajókat. Vesztemre. A mólón sétálgatva össze találkoztunk egy hajléktalannal. Rögtön meg is ragadta az alkalmat, hogy levegyen egy kis pízzel. Elmondása szerint már vagy két napja ül étlen szomjan a padon és a cigiből is az utolsókat szíjja. Az anyósom jutott az eszembe. Egyszer a bolt előtt összetalálkozott egy asszonnyal, aki a mellette lévő gyerekre hivatkozva kért pénzt egy kis tejre. Az anyósom bement a boltba, vett ezt-azt plusz 1 liter tejet, és mikor kijött, az asszony kezébe adta. Na, annak se kellett több. Látva, hogy az anyósom túljárt az eszén, kénköves átkokat ontva magából hozzá vágta a tejet. Mivel esetemben nem volt bolt a közelben, kénytelen voltam közölni a „haldokló” emberrel, hogy sajnos nem tudok segíteni, de ha elsétál az egyik abc-hez, szerintem egy szelet kenyeret nem tagadnak meg tőle. Tovább ballagtunk. Mikor visszafelé sétáltunk egy másik úton, hallom ám, hogy az öreg messziről kiabál valamit. Először azt hittem, hogy a jó tanácsot köszöni meg. Szomorúan vettem tudomásul, hogy a jóslata szerint hamarosan meg fog verni az Isten. Reméltem, hogy nem így lesz, de éreztem, hogy valami hibát elkövettem. A lelki tanítómesterem egyszer azt mondta, hogy utazás közben mindig legyennálunk egy kis praszádam, Isten által megszentelt ételt, és ilyen esetekben azt adjuk a kérelmezőnek (februárban volt is egy hasonló, szerencsés kimenetelű esetünk:). Pénzt nem érdemes, mert azt valószínűleg alkoholra költik. Az meg köztudottan egy kifejezetten förtelmes bűn, és én sem szívesen részesülnék a visszahatásából. Elég nekem a hajdani saját fogyasztásomat ledolgozni. Épp nem rég hallottam idézeteket a Manuszamhítából, az emberiség törvénykönyvéből, ami azt ecsetelte, hogy hogyan semlegesíthetünk különböző bűnös tetteket. A szeszes ital fogyasztásának visszahatásától például úgy tudunk megszabadulni, ha addig iszunk forró pálinkát, amíg bele nem halunk. Ez első hallásra egy kicsit erősnek tűnik, de a kedvencem annak a bűnnek a hatástalanítása volt, amikor valaki a guruja feleségével él nemi életet. Ebben az esetben az illető vágja le az ivarszervét, induljon el délnyugati irányba (ha azt ezek után egyáltalán még megtalálja), és addig menjen, amíg holtan össze nem esik. Ezekre az esetekre van egy proaktívabb jóvátétel is, amikor az alanynak nem kell szükségszerűen megválnia az életétől, de inkább visszatérek az átokra. Tényleg hatott, bár nem közvetlenül. Este 9-kor egy fontos munkálatot kellett megszakítanom, és egy autón kellett kereket  cserélnem. A szerencse a szerencsétlenségben, hogy az ügyben teljesen vétlen voltam.

Tanúlság 1: Ha utaztok, mindig legyen nálatok praszádam.

Tanúlság 2: Ne fogyasszatok szeszes italt.

Tanúlság 3: Ha valaki pénzt kér tőletek tejre, és pénz helyett tejet adtok neki, bontatlanul adjátok oda.

 

 

 

 

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s