Hálás gyerekek

image

Gyakran gondolok vissza nagyapám utolsó napjaira. Sajnos az öregek otthonában töltötte őket. Nagyon nem szeretett volna odakerülni, de a nagybátyám így látta praktikusnak. Remélem, nekem más sorsot szán a Mindenható. Naru jellemének alakulását szemlélve úgy érzem, van rá esély. Visszatekintve gyerekkorom gondolatvilágába, nem igazán emlékszem arra, hogy bármikor is gondot okozott volna a  szüleim iránti hála kifejezése. No, nem azért, mert oly nagy rutinom volt a hála kimutatásában. Minden erőfeszítésüket magától értetődőnek tartottam. Sőt, valójában azt sem gondoltam, hogy számukra egyáltalán bármi is erőfeszítés. Saját magammal ellentétben Narunál egyre többször veszem észre a tisztelet és a hálaérzet jeleit. Tegnap például megkért, hogy olvassak neki lefekvés előtt. Leült az ágyra a nappaliban és hallgatta. A történet közepén kissé álmos szemekkel csendben megkérdezte: “- Apa, elmehetek aludni? ” Számomra ez azért is volt olyan meglepő és kontrasztos, mert ebben az időpontban ez az a dolog, amit a legkevésbé szokott akarni. Főleg nem udvariasan. Valamelyik éjszaka szintén egy új oldaláról mutatkozott be. Valószínűleg azért, mert nem volt teljesen magánál;) Kiment pisilni. Vissza jött és leült az ágy szélére. A nejem furcsállotta a dolgot, ezért megszólította: “- Naru, miért ücsörögsz ott? Gyere, feküdj ide mellém.” Naru ráemelte a tekintetét, majd így szólt : “- Anya, köszönöm, hogy melléd fekhetek.”… mintha ez nem egy megszokott dolog lenne.

Advertisements

1 hozzászólás a következőhöz: “Hálás gyerekek

  1. Kati szerint:

    ❤ ❤ ❤ ❤

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s