Isteni farsang

image

Néhány napja volt a Krisna-völgyi farsangi bál. Ezzel kapcsolatban akadt némi kellemetlen érzésem amiatt, hogy Kumári csak egy egyszerű kisegérnek öltözött.

image

Olyan kis jelentéktelennek tűnt a többi Krisnát,

image

vagy Krisna valamely inkarnációját megjelenítő gyermek mellett.

image

Voltak ugyan más állatok is, mint például egy páva, de a pávát szintén lényegesen szorosabb kapcsolat fűzi Krisnához, mint a kisegeret, hiszen Krisnának a páva a kedvenc madara.

image

Aztán eszembe jutott, hogy tulajdonképpen Krisna inkarnációjának zöme szintén különböző állati formákat öltött fel.

image

Sőt még egyszer azt is hallottam, hogy az idők során valamennyi állat formájában megjelenik, ami ugyebár azt jelenti, hogy valamikor a távoli múltban vagy a  távoli jövőben kisegérként is látható.

image
Ezzel a háttérinformációval viszont már Kumári jelmeze is igencsak megállja a helyét a többi között. Naru papagáj jelmezéről nem is beszélve!

Advertisements

9 hozzászólás a következőhöz: “Isteni farsang

  1. Vámos szerint:

    Bevallom irigyellek Benneteket, Krisna-völgyi szülőket. Olyan jó történeteket hallok más szülőktől is az iskolai, óvodai rendezvényekről. Biztos nagy élmény részt venni rajtuk. Meg van a sajátos, máshoz nem hasonlítható hangulatuk. Én persze ebből már végleg kimaradok, mivel egy egyetemista és egy gimnazista gyermek édesapjaként esélyem sincs ott lenni.

    • Kati szerint:

      Szerintem Krisna nagyon örült,hogy ilyen édes kisegérke ült lótuszlábaihoz.:D A tarka papagájról nem is beszélve. 😀 ❤

    • narottamblog szerint:

      Azért ne csüggedj! A Srímad Bhágavatam szerint a házasság gyerek nélkül olyan, mint egy kiszáradt kút. Ennek több jelentése is van, de az egyik számodra is fontos üzenet, hogy a te “kutad” nem száradt ki. Szóval várunk téged is az unokákkal együtt! Sőt, az idei farsang nagy újítása, hogy felnőttek is beöltözhetnek. Szerintem a télapós szett nagy sikert aratna 😉

  2. Vámos szerint:

    Hát elég furcsán néznének rám a hivatalban, ha márciusban elkérném a télapó felszerelést azzal a céllal, hogy fellépjek a Krisna-völgyi farsangon. Egyébként ezek a rendezvények nem szoktak nyilvánosak lenni, azon a közösség tagjai vesznek csak részt.

  3. Vámos szerint:

    OK. Küld a meghívót, ha mégis így van.

    • narottamblog szerint:

      A meghívót nem garantálom, de mit is kezdenél vele egy olyan rendezvényen, ahová nem kell meghívó. Igaz, olyan is akad nagy ritkán, ami csak meghívott vendégek számára látogató, mint például az Iskolai rendezvények egy része, de azokon én is csak azóta veszek részt, amióta Naru iskolás. Ha véletlenül tudomásomra jut valami érdekes program zártkörűsége, rögtön jelezni fogom.

    • narottamblog szerint:

      Meghívót nem garantálok, de ha tudomásomra jut valamelyik program zártkörűsége, azt majd előre jelzem.

  4. Vámos szerint:

    Köszi, persze én is figyelemmel követem a programokat, a vaisnava kalendáriumot rendszeresen nézem, de mindenről nem értesülök.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s