Apa, mesélj nekem a szülésről!

image

Néhány hete felmerült a kérdés, hogy mi lenne, ha Kumári még egyszer utoljára tar kopasz lenne. Utoljára 2 éve volt kopasz, és ami azt illeti, azóta elég rendesen lenőtt a haja.

image

Állítólag ez egy jól bevált módszer a haj erősítésére. Persze, csak akkor, ha a nap az oroszlán jegyben van. Én áldásomat adtam rá. Annál is inkább, mivel reggelente gyakran viszem Kumárit oviban, és már nem egyszer nekem kellett beondolálni a haját a kívánt viseletre. 

image

Kumári szereti a változatosságot, szóval ő is bele egyezett. Naru perdöntő szava még hiányzott. Narut viszont jobban érdekli a méhlepény témája, illetve a magzat fejlődése az anyaméhben. Mikor felvilágosodott arról, hogy hogyan kerül a lélek az apa testébe, hol tárolódi, miegymás, megkért, hogy meséljek neki a szülésről. Már épp kezdtem volna a mondókámat, miszerint ”  A magzatburokban, kívülrõl a belekkel borítva  a gyermek a has egyik oldalán fekszik, fejét hasa felé  fordítva, miközben háta és nyaka íjként feszül meg… “, mikor eszemben jutott, hogy már 9 is elmúlt. És bár a nyáron az iskola sokkal lazább, mint év közben, megkértem hogy a lehetőségekhez mérten azonnal bújjon az ágyba. A folytatás pedig már történelem. Kumári 5 évesen is kopasz.

Advertisements

6 hozzászólás a következőhöz: “Apa, mesélj nekem a szülésről!

  1. Kati szerint:

    Óóóó….valami cuki hajba valót szerettem volna neki vinni meglepinek….hát ez most elmarad. De meglepi azért lesz! 😀

  2. Virágh Anita szerint:

    En, mint fodrasz megallapitom, hogy csodaszep haja van, es eleg dus is. Mi lenne ha valami koztes megoldast valasztanatok, es nem a 0-assal esnetek neki elso korben. Lehet hogy vanmar akkora noci, hogy megviselne lelkileg. Na persze nem egy pank frizkora gondoltam kifejezetten a koztes megoldast illetoen

    • narottamblog szerint:

      Kedves tőled, hogy ilyen figyelmes vagy. Az esemény már megvolt. Az első és a harmadik kép friss, amin hárman vagyunk, az a két évvel ezelőtti. Egyébként jól viselte, ami számunkra nem is volt kérdés. Nagyon határozott azt illetően, hogy mit akar és mit nem. Szóval már tényleg nőci ☺

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s