Mahábhárata élmények, vélemények…

image

A blog és a videómegosztó adatai alapján elég sokak követik a Mahábhárata sorozatot. Sokan Krisna-hívők, ami nem meglepő, hiszen a Mahábháratának ha nem is főszereplője, de fontos mellékszereplője Krisna. És ahogy arról Sríla Prabhupada is ír a Krisna könyvben, Krisna hívei nagyon szeretnek történeteket hallgatni Krisnáról.
“Azt mondják, egy bhaktának az a természete, hogy az elméjét, az energiáját, a beszédét, a hallását stb. szüntelenül azzal foglalja el, hogy állandóan Krisnáról szóló történeteket hallgat, illetve mesél. Ezt nevezik Krisna-tudatnak. Akit magával ragadnak a Krisáról szóló történetek, és örömmel mesél róluk, annak számára sohasem válik unalmassá vagy elcsépeltté egy történet. Ez a legfontosabb jellemzõje a transzcendentális témáknak, ellentétben az anyagiakkal. A nem transzcendentális témák nagyon hamar elvesztik az ízüket, ráadásul az ember nem képes sokáig ugyanazt hallgatni: változatosságra vágyik. A transzcendentális témákat ezzel szemben nitja-nava-navájamánának nevezik. Ez azt jelenti, hogy vég nélkül beszélgethetünk az Úrról, mégsem fáradunk bele sohasem, hanem frissek maradunk, s egyre többet és többet akarunk hallani Róla.”
Viszont nagyon sok olyan kedves látogatótól kapok visszajelzést kommentek, emailek formájában, akik nem feltétlenül Krisna-hívők. Akárhogyan is legyen, a közös nevező az, hogy mindenkinek nagyon tetszik e feldolgozás. Én jelenleg elég mély Mahábhárata-tudatban vagyok. No, nem csak a fordítás miatt, hanem gyermekeim vágyának köszönhetően is. Ők ugyanis igénylik, hogy a bizonyos heti 2 aktuális epizód mellet napi szinten is hallgathassák a nagy Mahábhárata könyvet. Mit ne mondjak, ennek én is nagy hasznát veszem. De a lényeg, amiért ehhez a bejegyzéshez hozzá kezdtem, hogy szeretnék egyfajta mahábhárata élményekről szóló fórumnak helyet adni. Én személy szerint nagyon kíváncsi vagyok mások tapasztalatairól a művel kapcsolatban, ami biztos vagyok benne, hogy engem is újabb élményekhez segítene hozzá. Szóval szeretnék bátorítani mindenkit, hogy írjon kommentet ebben a témában, ha nem is egy regényt, de legalább valami könnyed, friss élményt. ☺️

8 hozzászólás a következőhöz: “Mahábhárata élmények, vélemények…

  1. Papp Zsuzsanna szerint:

    Köszönöm a fordítást. Utaltam csekély ötezer forintot. Azt gondolom a műveltséghez a Mahábhárata ismerete is hozzátartozik. Ezért nézem meg. Az unalmas vontatott részeket egyszerűn gyorstekeréssel átugrom. Jó egészséget a fordításhoz. Mesés ezt az idealizált sorozatot nézni. Mindig várom a következő részt. Nem vagyok hívő, de nagy bennem a békevágy és a nyugalom.

    • narottamblog szerint:

      Köszönöm a támogatást ☺️
      Valóban akadnak vontatott részek a sorozatban, mint például a sellak ház felgyújtása. Azt én is rövidebbre fognám. Viszont nem tudom, ki hogy van vele, illetve hogy lesz vele, a 97. rész is vontatottnak tűnik ugyan, mégis ad egy kis időt Draupadi hercegnő érzelmeinek átélésében. Igaz ugyan, hogy férjválasztó ceremóniája lesz, vagyis egy hatalmas birodalom 108 legkiválóbb királyaiból, hercegeiből választhatja ki a számára legmegfelelőbbet, de vajon akad köztük olyan? És persze Drupad király apai gondoskodásának köszönhetően tulajdonképpen már van egy határozott jelölt, Ardzsúna, akiről csak jót hallani. Akire mindenki szeretettel gondol. De vajon ki ő egyáltalán? Hogy néz ki? Meg fogja tudni nyerni a versenyt? És ami a legfontosabb: életben van-e?

  2. nawesh szerint:

    Nagy köszönet a fordításért. Örülök, hogy megrendeltem a bővebb könyvet. Nagy tanítás a film és a könyv is. Végignéztem már egy azt hiszem a 80-as években készült sorozatot. Ez persze sokkal szebb. Én nem Krishna tudatú hívő vagyok, de a közösségünkben “szereztem” már több elkötelezett rajongóját a sorozatnak. Szóval köszönjük…

    • narottamblog szerint:

      Én is köszönöm, hogy nézed, hogy nézitek ☺️ Létezik még egyébként egy témába vágó könyvérdekesség, melynek címe: “Áldozatra születtem” . Az első magyar kiadás úgy 15 éve jelent meg a boltokban. Sajnos már nem lehet kapni, de ha az antikváriumban találkoztok vele, ne hagyjátok ott. Draupadi naplója. A Mahábhárata történetéle az ő, vagyis egy érzékeny nő szemszögéből. Szerintem minden nőnek el kéne olvasni, de legalább azoknak, aki úgy érzik, áldozatra születtek!

  3. Titkok Kertje szerint:

    Köszönjük szépen a fordítást!!! Már az összes eddig megjelent részt megnéztem….és mindig várom a folytatást!! Fantasztikus élmény, csodálatos , értékes tanítások!!! Már az elmúlt hónapokban is többször segítettek a sorozatban elhangzott gondolatok…

  4. Judy Link szerint:

    Fiatalkorom legszebb olvasmányai az indiai történetek voltak. Máig nagyon szeretem őket. Ez a film meg egyszerűen csodálatos. De észrevettem, hogy jópár ponton eltér egymástól az általam olvasott könyv és a film. A könyvben például egy madarat kellett lelőnie a kérőknek egy forgó fémkorongon keresztül. Melyik az eredeti változat? A film vagy a könyv? Egyébként egy csomó dolog világossá vált a film által, ami a könyvben homályos maradt. Köszönet a filmért és a fordításért.

    • narottamblog szerint:

      Én úgy tudom, egy hal szemét kell eltalálni egy forgó kerék küllői között ellőve, egy edény vízben lévő tükörképét nézve. Ezek apró eltérések, és persze van és lesz több is, de szerencsére a mű mondanivalója nagyon szépen be van mutatva. És gondolom, a rendezőnek is elég szűkös lehetett a kerete egy ilyen monumentális fantasy elkészítéséhez. No meg a művészi szabadság ugyebár 🙂
      Nagyon köszönöm, hogy hozzá szóltál! Remélem, az idők folyamán még többen megnyílnak majd. Nekem is rengeteg élményem van a filmmel, könyvvel, könyvekkel kapcsolatban, de ha mindig csak én írok, az egy idő után egy kicsit unalmas lesz 😂

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s