Mahábhárata ínyencségek Draupadi naplójából 04

image

Egybegyűlt előkelőségek, királyok és hercegek! Íme a húgom, Krisná, a legkívánatosabb hölgy. Mindnyájan láthattátok, milyen gyönyörű. Ő a legnemesebb szépség egész Árjavartában. A jelleme is kiváló tulajdonságokkal ékes: szelíd beszédű, ugyanakkor okos, intelligens, jártas a szentírásokban, a zenében, megjelenése pedig: akár egy istennőé. Életének legfőbb célja, hogy a földön megszilárdítsa az igazságot és megóvja a dharmát. Ma azért van itt, hogy kiválassza közületek a legkiválóbbat. Valamennyien ismeritek a vőlegényválasztás feltételeit. Ó, összesereglett hősök! Azért jöttetek, mert leghőbb vágyatok, hogy elnyerjétek Draupadí kezét. Íme az íj, a tegez és a célpont. Kizárólag az nyerheti el Krisná kezét, aki egymás után ötször keresztüllövi a korongon forgó aranyhal szemét, s ezzel eléri, hogy az a földre essen. A versengésben csak nemesi származásúak vehetnek részt. Dhristadjumna ezután sorra bemutatta a vetélytársakat, de én félénkségemben egyikre sem mertem ránézni. A szívem választottjának nevét nem hallottam a bemutatottak között. Csüggedten ültem; aggódtam a sorsom miatt. A dicsvágyó kérők előreléptek a kagylókürtök, csengők, hangszerek és védikus himnuszok hangjaira. Egymás után vallottak kudarcot, s nemegyszer igencsak megnevettették a közönséget. Volt, aki még az íjat sem tudta felhúrozni, mások képtelenek voltak felemelni. Sértődötten, szomorúan és hitetlenkedve kullogtak vissza a helyükre. “Vajon miért ragaszkodott Drupada király az eredeti feltételekhez, azok után, hogy tudta: a legkiválóbb harcos, Ardzsuna, halott? Arra akarja kényszeríteni a hercegnőt, hogy örök hajadonságban éljen?” – gondolták magukban a nézők. A szakhík is emiatt bánkódtak. Nekem azonban más járt a fejemben. “A világ anyja, Párvatí meghallgatta imáimat. Biztosan teljesíti a kérésemet, s ideküldi Ardzsunát. Eddig senkinek sem engedte, hogy győzzön, csak hogy megőrizze egy szerencsétlen, előre elítélt nő becsületét. De mi lett volna, ha valakinek mégis sikerül? Mihez kezdtem volna akkor? Kénytelen lettem volna tiszteletben tartani apám fogadalmát, és férjemként köszönteni a győztest. Ezzel, azt hiszem, vége is lett volna szatí mivoltomnak.” Ilyesmikkel vigasztaltam magam. A teremben egyre sűrűsödtek a vereség, a szégyen és az elkeseredés mély sóhajai. Néhány csalódott vőlegényjelölt merész feltételezéseknek adott hangot. Voltak, akik azt tervezték, hogy erőszakkal rabolnak el, még akkor is, ha valaki más kerül ki győztesen. Társnőimet felettébb szórakoztatták heves szavaik, de az én szívem elmondhatatlanul fájt. Gyűlöltem magamat, amiért ilyen sokáig kell állnom kéjsóvár, bűnös tekintetüket. Piszkosnak éreztem magam. Dhristadjumna, apám és az öregek tanácstalanok voltak; aggódtak a sorsom miatt. Feltűnt azonban, hogy a Jádavák között Krisna és Balaráma mosolyogva ülnek, és nyilvánvalóan élvezik a látottakat. Krisna a legkevésbé sem aggódott miattam. Akkor hát biztos, hogy csak a saját sorsom űz csúfot velem! Gondolatban felkészültem rá, hogy hamarosan véget ér a vőlegényválasztó ceremónia. Már csak néhány kérő volt hátra. Ebben a pillanatban, bánatom kellős közepén, egy hősies férfi lépett a porondra. Ragyogott, mint a felkelő nap, bőrének színe a lenyugvó napnál is lenyűgözőbb volt, testét arany páncélzat fedte, fülében arany fülbevalók csillogtak. A jövevény tökéletes szépsége és ragyogása mindenkit elnémított. Voltak, akik még az irántam érzett vágyakozásukról is megfeledkeztek, s már szinte azt kívánták, bárcsak ez a hős találná el a célpontot és nyerné el Krisná kezét. Mások elkeseredtek: attól féltek, hogy még egy ilyen vitéz férfi is vereséget fog szenvedni. – Szakhí, készülj! – suttogta vidáman Nitambiní a fülembe. – Ez a hős olyan, mint maga Káma isten! Meglásd, győzni fog, s elnyeri a kezed! A szívem egyre hevesebben vert. “Ha ez a kápráztatóan vonzó hős kerül ki győztesen, akkor nem lehet más, csak Ardzsuna. A verseny utolsó pillanatában Párvatí teljesítette a szívem vágyát! Ez csakis Kuntí fia lehet. Ki más találhatná el a célpontot, ha nem Kuntí fia?”, gondoltam. Abban a pillanatban talán én is e hős győzelmét áhítottam. Könnyedén és kecsesen emelte fel az íjat. Célba vette a halat, mire a teremben felharsant az örömujjongás és a taps. A fiatalember még jobban felbátorodott. Mielőtt kilőtte volna nyilát, tisztelgett a napisten előtt. Mindenkinek ugyanaz járt a fejében: “Végre! Még egy pillanat, és ez az ifjú megízleli a győzelmet. Drupada király leányát már el is nyerték.” Hirtelen megszólalt valaki a nézők közül: – Ki ez a hős? És mi a neve? A szvajamvara feltételeinek értelmében, ha a kérő nem nemesi származású, nincs joga Krisná kezére, még akkor sem, ha eltalálja a célpontot. – A verseny szabályait már az elején lefektettük – szólalt meg nyersen Dhristadjumna. – Ha a kérő nem előkelő származású, a húgom nem mehet hozzá. Akármilyen nagy hős is Karna, Adhiratha szekérhajtó és Rádhá fia, nincs joga elnyerni Krisná kezét. Amint Dhristadjumna elhallgatott, Karna csendesen letette az íjat, és csüggedten az égre tekintett. A nyugat felé tartó déli napot nézte. A nap hirtelen egy felhő mögé bújt: nem bírta elviselni a néma szemrehányást. Karna visszaült a helyére, de egyszer még rám nézett a szeme sarkából. Ez a szomorú pillantás is olyan elbűvölő volt, hogy a barátnőim elvesztették az eszméletüket. Lelkiismeret-furdalás gyötört. Úgy éreztem, bizonyos mértékig felelős vagyok a sérelemért, amit Karnának a hatalmas közönség színe előtt kellett elszenvednie. Ha a sok király veresége és a Karnát ért sérelem a szvajamvara szigorú feltételeinek volt betudható, azért nem voltam-e én is felelős? Annyi hősnek kellett szenvednie miattam. A szívem teli volt bűntudattal, különösen amiatt, hogy Karnát megalázták, amikor a születését firtatták. Végtére is, mi szükség erre az egész szvajamvarára? Eladó sorban lévő lány voltam. Ezt mindenki tudta. Azzal is mindenki tisztában volt, hogy a szvajamvara feltételeit Krisnán és Ardzsunán kívül senki sem tudja teljesíteni. Ardzsuna halott volt, Krisna pedig nem szerepelt a kérők között. Az eredményt tehát előre lehetett tudni. Karna hiába járt volna sikerrel, nem dicsekedhetett nemesi származással. Mi szükség volt hát rá, hogy nyilvánosan mutogassanak, és ezzel mindenkiben hiú reményeket ébresszenek? Ha egy dolog szép, az vonzza az embert. Arról ábrándozik, hogy megszerzi magának. Ha becsületes úton nem tudja elnyerni, megpróbálja tisztességtelen eszközökkel a magáévá tenni. Ilyenkor a mohó ember nem tudja józanul megítélni, hogy képes-e megszerezni a vágyott tárgyat vagy sem. Ha minden erőfeszítése ellenére sem jár sikerrel, bánkódik. Ezért okoltam magam a sok király bánata miatt. A hősies Karna lehajtott fővel, lassan visszament a helyére. A napsugarak áthatoltak a felhőkön, és még egyszer felragyogtak. A teremben néhányan gúnyos megjegyzésekkel tetézték Karna sérelmét: – Ez hát Anga uralkodója, a Kauravák barátja, Karna király! Az egyetlen, aki méltó ellenfele Ardzsunának a harcban. De vajon tudja-e valaki, hogy ki az apja? Hát ezért sértegetik lépten-nyomon. Hisz még a szekérhajtó Adhiratha sem a valódi apja. Azt mondják, csak örökbe fogadta. – Vagyis a hős Karna egy fattyú! – tette hozzá egy másik. – Mi más lenne? Még az apját sem tudja megnevezni. Persze, hogy fattyú! Karna nem méltatta válaszra a megjegyzéseket. Némán a helyére ült, látszólag egyáltalán nem kavarta föl az események ilyetén fordulata. Vannak emberek, akik örömüket lelik abban, ha másoknak fájdalmat okozhatnak, noha abból semmi hasznuk nem származik. A legtöbb jelenlévő kárörvendve nézte, amint Karna sértetten visszatér a helyére. De ha a születés és a halál előre elrendeltetett, miért kell emiatt bárkit is sértegetni? A csüggedt Karna látványa együttérzéssel és szánalommal töltött el. – Hősies Karna! – kiáltottam magamban némán. – Ha a legkisebb részem is van a téged ért sérelemben és gyalázatban, kérlek, bocsáss meg! Teljes szívemből és lelkemből átérzem a szenvedésedet. Most rajtam a megszégyenülés és megaláztatás sora. Az sem csekély szégyen, hogy az eladósorban lévő Krisná számára egyetlen vőlegény sem akad ezen a világon. Karna után Sisupála, Salja, Dzsarászandha és a többi hős is mind kudarcot vallott, s átkozta a sorsát. A kérők egytől egyig szapulni kezdték az apám által szabott feltételeket. Egyetlen ksatrija kérő sem maradt Krisná számára. Most aztán feloszlathattuk a szvajamvarát. Apám és bátyám dühösnek, csalódottnak tűnt. De Krisna csak mosolygott, s az arca ragyogott, mint egy frissen kinyílott virág. Belém hasított a felismerés, hogy ha létezik megtestesült kegyetlenség a földön, az csakis Krisna lehet. A szvajamvara-ceremónia e kritikus pontján, amikor egy ártatlan hercegnő jövője forgott kockán, Krisna egy csöppet sem zökkent ki a nyugalmából. Lehetséges lenne, hogy mindezt ne tudta volna előre? Ha Ardzsuna rövid életűnek született, miért őt választotta férjemül? Végéhez közeledett a vőlegényválasztás. Abbamaradt a tánc és az ének. Egyszer csak mindenki arra lett figyelmes, hogy Krisna mosolyogva a bráhmanák irányába néz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s