Mahábhárata hangoskönyv 03

Az ötödig percnél van egy rövid technikai szünet. Az előadás körülbelül 1 perc múlva folytatódik.

Mahábhárata hangoskönyv 03

Reklámok

Mahábhárata ínyencségek Draupadi naplójából 05

image

Nem a születés, hanem a tettek határozzák meg, hogy a férfi mit ér. Miért ne vehetne részt a versenyben ez a felettébb becsvágyó, csodálatosan vonzó bráhmana ifjú? Miután a papok és a bölcsek engedélyüket adták, az ifjú előrelépett, és odaállt a célponthoz. Amikor megláttam, villámlásszerű borzongás futott végig csüggedő szívemen. Úgy éreztem, régóta ismerem ezt a nyugodt, méltóságteljes férfit, habár még sohasem láttam azelőtt. A célpont alatt megállt, majd tisztelgett a föld és Dharma előtt. Azután ünnepélyes, mély hangon így szólt: – Tiszteletteljes hódolatomat ajánlom Krisnának és Krisnának! Az emberek álmélkodni kezdtek: “Krisna isteni képességekkel rendelkezik, és a legkiválóbb hős Árjavartában, ésszerű tehát, hogy egy bráhmana tisztelegjen előtte. De vajon helyes-e, ha a hercegnő előtt is tiszteleg, aki néhány perc múlva talán a felesége lesz?” Természetes volt, hogy kételkedtünk egy olyan ifjú bráhmana íjászsikerében, aki ezzel az egyszerű illemszabállyal sem volt tisztában. Néhányan ki is gúnyolták, amiért nevetség tárgyává tette magát azzal, hogy a jövendőbelije előtt tisztelgett. Ebben a pillanatban Krisna emelkedett szólásra: – Ez az ifjú, azzal, hogy tisztelgett Krisná előtt, nem mindennapi bölcsességről tett tanúbizonyságot. Amíg a feltételek nem teljesülnek, Krisná a Panycsála birodalom hajadon hercegnője. Korára, kasztjára, vallására és nemzetségére való tekintet nélkül, minden nő méltó a férfi tiszteletére, hiszen a nő saktiból lett teremtve, s az ember nem válhat hőssé anélkül, hogy ne részesítené imádatban Saktit. Ez a bölcs ifjú tehát valójában Sakti anyának ajánlotta a hódolatát, amikor tisztelgett Krisná előtt. Mindenki elégedett volt Krisna magyarázatával. A szívem megtelt e bölcs férfiú iránti tisztelettel. Vajon mi az oka, hogy Krisna ennyi rokonszenvet tanúsít az ifjú iránt? Hirtelen az egész teremben kitört a tapsvihar, s innen is, onnan is kiáltások harsantak fel. Mindenki lenyűgözve, döbbenettel vegyes csodálattal meredt erre a magabiztos, ismeretlen bráhmanára, aki könnyed eleganciával állt a porondon. Még egyszer maghajolt a közönség előtt, s szinte abban a pillanatban ki is lőtte öt nyilát. A nyilak sorban átrepültek a korongra erősített aranyhal szemén, mely nagy koppanással a földre esett. Örömujjongás töltötte be a termet. A szakhík készen álltak a felajánlásokkal teli tálcákkal. Az ég is beleremegett a kagylókürtök, az örömujjongás, a védikus himnuszok és a zene hangjaiba. Utasítást kaptam, hogy a menyegzői virágfüzérrel a kezemben lépjek le az emelvényről. De én már Ardzsuna jegyese voltam! Hogy mehetnék férjhez bárki máshoz? Ebbe egész igaz női mivoltom bele fog pusztulni! Egy pillanatig sem képzeltem, hogy Ardzsunán kívül bárki más győztesen kerülhet ki a versenyből, s hogy ilyen szörnyű választás elé kerülök. – Bátyám, már réges-régen Ardzsunának ajánlottam magam. Hogy mehetnék hozzá most valaki máshoz? – kérdeztem csendesen. – Nem Ardzsuna kedvéért születtél meg, hanem azért, hogy megóvd a dharmát – felelte ellentmondást nem tűrően Dhristadjumna. – A dharma oltárán ajánlottak fel. Az apa dharmája a lány dharmája is. Rámacsandra az erdőbe vonult, hogy megőrizze apja dharmáját. Drupada király azt akarta, hogy Árjavarta legkiválóbb hőse legyen a veje. Ma a hősök közül a legjobb kiállta a próbát, és itt áll előtted. Haladéktalanul váltsd valóra atyád fogadalmát, és teljesítsd a leányaként rád háruló kötelességet! Dhristadjumna igazat szólt. Ha, miközben valóra váltom apám fogadalmát, női dharmám csorbát szenved, ám legyen. Minden dolgot a maga fontossága szerint. Ha az én dharmámnak vége is, apám dharmáját meg kell őrizni. Kezemben a menyegzői virágfüzérrel, lassan előreléptem. Láttam, hogy Krisna rámosolyog Balarámára, és odaáll a bráhmana ifjú mellé. Félénken lesütöttem a szemem. Túl szégyenlős voltam ahhoz, hogy az ifjú bráhmana arcára nézzek. Inkább finom vonalú lábára szegeztem a tekintetem, és kinyújtottam a kezem a virágfüzérrel. Nitambiní szakhí halkan figyelmeztetett:
– Hercegnőm! Mit művelsz? Kinek a nyakába akarod tenni a virágfüzért? Hiszen ez Krisna! Nagyon elszégyelltem magam, és végtelenül zavarba jöttem. Egy kicsit hátrébb léptem, s ekkor két pár lábat pillantottam meg magam előtt, melyek majdhogynem egyformák voltak. Micsoda elképesztő hasonlóság! Melyik láb Krisnáé, és melyik a bráhmana ifjúé? Ha nem nézek az arcukra, nem tudok köztük különbséget tenni. Kénytelen voltam felnézni. Egy pillanatig azt hittem, a kék lótuszszemű Krisna néz megigézve. Az arcformája ugyan egy kicsit más volt, de a szemei, azok szakasztott olyanok voltak. Biztosan ez is Krisna műve! Egy hang azt súgta a szívemben: – Ó, Krisna, te mindenkiben jelen vagy, így Ardzsuna szakhában, és ebben a bráhmana ifjúban is. Ezért aki Ardzsuna, az ez a bátor ifjú is, s mindkettőjük szívében te vagy a minden. Ebben a bráhmana ifjúban voltaképp Ardzsunához megyek feleségül teljes szívemből és lelkemből. Mától ez az ifjú az én Ardzsunám. Akit Krisna megáld a szeretetével, az Ardzsuna. – Eltökéltem magamban: megkérem a férjemet, hogy mostantól szólítsa Krisnát szakhának. Amikor észrevette, hogy szégyenlősségemben elpirulok, gyengéden elmosolyodott. Ekkor értettem meg, mennyire hasonlít egymáshoz a két arc: Krisnáé és e bátor ifjúé, s ezért tűnt már első pillantásra is ismerősnek, ezért vonzódtam hozzá annyira. Krisnában volt egyfajta vonzerő, mely a világon minden bánatot és szomorúságot el tudott feledtetni velem. Ezért volt az, hogy bármennyire haragudtam is rá néha, abban a pillanatban, hogy megláttam, az egészet elfelejtettem. A gondolataim hirtelen megtorpantak. Krisna vidám, egyszersmind mézédes hangon így szólt: – Krisná, nem helyes, hogy már a kezdet kezdetén ilyen hibákat követsz el. Ha nem néztél volna fel, most az én nyakamban függne a menyegzői füzér, s akkor a következő pillanatban ez az ismeretlen, bátor ifjú bosszút áll rajtam, én meg elbúcsúzhatom az életemtől. Te felvilágosult vagy, s az a kötelességed, hogy előre szegezett tekintettel haladj előre. Most nézz fel, egyenesen, és menj hozzá ehhez a derék hőshöz! Meddig várjon még türelmesen szegény? Így kicsúfolni, mindenki füle hallatára! Haragudtam Krisnára. Gyorsan az ifjú nyakába akasztottam a virágfüzért. Az egész terem védikus mantráktól, zeneszótól, örömujjongástól és az önfeledt ünneplés kiáltásaitól volt hangos. A viták is elcsendesedtek. Lehet, hogy csak egy szegény bráhmana, de Krisna tiszteli, s ő lesz az, akivel egyetértésben fogok végigmenni az élet rögös útján. Létezik egyáltalán olyan élet, ami mentes a nézeteltérésektől? Az én életem ráadásul egy olyasvalaki élete, aki a fa és a tűz súrlódásából kipattant szikrából született. Hogyan lehetne hát teljes ellentétek nélkül? Ekkor a csalódott, kéjtől felajzott királyok hirtelen megindultak felénk, hogy rátámadjanak erre az ifjúra, engem pedig erőnek erejével elraboljanak tőle. Férjem megtermett bátyja azonban hatalmas fákat tépett ki tövestől, és úgy kezdte őket pörgetni a feje fölött, mintha buzogányok lennének. A királyok az életüket féltve meghátráltak.

Mahábhárata 111. rész

image

Kunti anya fájó szívvel vált meg fiaival kapcsolatos kötelességeinek stafétabotjától, s adta azt aggódva ifjú feleségük kezébe. Hastinapurban Duryodhan szüleit érzelmi bizonytalanságba taszító csapdáját bontogatta mesterien, mellyel minden etikát nélkülöve került közelebb és közelebb a hatalom megszerzéséhez.

A sorozat eddig lefordított részei megtekinthetők a kővetkező linken: http://wp.me/P24BrV-1z0

Mahábhárata könyv:
https://wp.me/P24BrV-1NW

Mahábhárata hangoskönyv 01

image

A Mahábhárata filmsorozat kedvelői számára egy új “hangoskönyv” sorozatot indítok, melyben egy igazi indiai bölcs fog a Pándavák ősi történetéről mesélni a benne levő tanulságok kiemelésével. A szereplők illetve a hallgatóság sokszínűségére való tekintettel az első rész egy rövid filozófiai bevezetővel kezdődik, amely körülbelül a 12. percig tart. Jó szórakozást!

Mahábhárata hangos könyv 01

Mahábhárata 110. rész

image

Bár az öt férjjel való házasság még korunk liberalizált, szabados házassági szokásainak szemszögéből is felettébb furcsa, Draupadi számára, döntésének mögöttes szándéka miatt a felsőbb tekintélyek mégis erkölcsösnek fogadták el. Drupad király lánya boldogsága miatt aggódva a ceremónia előtt újabb kérdéseket vetett föl, melyre válaszként a házasulandoló felek, frigyük sikere érdekében a házasság hét esküje mellé kiegészítő fogadalmakat  tettek. Eközben a haza érkező Duryodhan kétségbeesetten újabb alattomos tervet észlelt ki nagybátyjával a korona megszerzéséért.

A sorozat eddig lefordított részei megtekinthetők a kővetkező linken: http://wp.me/P24BrV-1z0

Mahábhárata könyv:
https://wp.me/P24BrV-1NW

Mahábhárata ínyencségek Draupadi naplójából 04

image

Egybegyűlt előkelőségek, királyok és hercegek! Íme a húgom, Krisná, a legkívánatosabb hölgy. Mindnyájan láthattátok, milyen gyönyörű. Ő a legnemesebb szépség egész Árjavartában. A jelleme is kiváló tulajdonságokkal ékes: szelíd beszédű, ugyanakkor okos, intelligens, jártas a szentírásokban, a zenében, megjelenése pedig: akár egy istennőé. Életének legfőbb célja, hogy a földön megszilárdítsa az igazságot és megóvja a dharmát. Ma azért van itt, hogy kiválassza közületek a legkiválóbbat. Valamennyien ismeritek a vőlegényválasztás feltételeit. Ó, összesereglett hősök! Azért jöttetek, mert leghőbb vágyatok, hogy elnyerjétek Draupadí kezét. Íme az íj, a tegez és a célpont. Kizárólag az nyerheti el Krisná kezét, aki egymás után ötször keresztüllövi a korongon forgó aranyhal szemét, s ezzel eléri, hogy az a földre essen. A versengésben csak nemesi származásúak vehetnek részt. Dhristadjumna ezután sorra bemutatta a vetélytársakat, de én félénkségemben egyikre sem mertem ránézni. A szívem választottjának nevét nem hallottam a bemutatottak között. Csüggedten ültem; aggódtam a sorsom miatt. A dicsvágyó kérők előreléptek a kagylókürtök, csengők, hangszerek és védikus himnuszok hangjaira. Egymás után vallottak kudarcot, s nemegyszer igencsak megnevettették a közönséget. Volt, aki még az íjat sem tudta felhúrozni, mások képtelenek voltak felemelni. Sértődötten, szomorúan és hitetlenkedve kullogtak vissza a helyükre. “Vajon miért ragaszkodott Drupada király az eredeti feltételekhez, azok után, hogy tudta: a legkiválóbb harcos, Ardzsuna, halott? Arra akarja kényszeríteni a hercegnőt, hogy örök hajadonságban éljen?” – gondolták magukban a nézők. A szakhík is emiatt bánkódtak. Nekem azonban más járt a fejemben. “A világ anyja, Párvatí meghallgatta imáimat. Biztosan teljesíti a kérésemet, s ideküldi Ardzsunát. Eddig senkinek sem engedte, hogy győzzön, csak hogy megőrizze egy szerencsétlen, előre elítélt nő becsületét. De mi lett volna, ha valakinek mégis sikerül? Mihez kezdtem volna akkor? Kénytelen lettem volna tiszteletben tartani apám fogadalmát, és férjemként köszönteni a győztest. Ezzel, azt hiszem, vége is lett volna szatí mivoltomnak.” Ilyesmikkel vigasztaltam magam. A teremben egyre sűrűsödtek a vereség, a szégyen és az elkeseredés mély sóhajai. Néhány csalódott vőlegényjelölt merész feltételezéseknek adott hangot. Voltak, akik azt tervezték, hogy erőszakkal rabolnak el, még akkor is, ha valaki más kerül ki győztesen. Társnőimet felettébb szórakoztatták heves szavaik, de az én szívem elmondhatatlanul fájt. Gyűlöltem magamat, amiért ilyen sokáig kell állnom kéjsóvár, bűnös tekintetüket. Piszkosnak éreztem magam. Dhristadjumna, apám és az öregek tanácstalanok voltak; aggódtak a sorsom miatt. Feltűnt azonban, hogy a Jádavák között Krisna és Balaráma mosolyogva ülnek, és nyilvánvalóan élvezik a látottakat. Krisna a legkevésbé sem aggódott miattam. Akkor hát biztos, hogy csak a saját sorsom űz csúfot velem! Gondolatban felkészültem rá, hogy hamarosan véget ér a vőlegényválasztó ceremónia. Már csak néhány kérő volt hátra. Ebben a pillanatban, bánatom kellős közepén, egy hősies férfi lépett a porondra. Ragyogott, mint a felkelő nap, bőrének színe a lenyugvó napnál is lenyűgözőbb volt, testét arany páncélzat fedte, fülében arany fülbevalók csillogtak. A jövevény tökéletes szépsége és ragyogása mindenkit elnémított. Voltak, akik még az irántam érzett vágyakozásukról is megfeledkeztek, s már szinte azt kívánták, bárcsak ez a hős találná el a célpontot és nyerné el Krisná kezét. Mások elkeseredtek: attól féltek, hogy még egy ilyen vitéz férfi is vereséget fog szenvedni. – Szakhí, készülj! – suttogta vidáman Nitambiní a fülembe. – Ez a hős olyan, mint maga Káma isten! Meglásd, győzni fog, s elnyeri a kezed! A szívem egyre hevesebben vert. “Ha ez a kápráztatóan vonzó hős kerül ki győztesen, akkor nem lehet más, csak Ardzsuna. A verseny utolsó pillanatában Párvatí teljesítette a szívem vágyát! Ez csakis Kuntí fia lehet. Ki más találhatná el a célpontot, ha nem Kuntí fia?”, gondoltam. Abban a pillanatban talán én is e hős győzelmét áhítottam. Könnyedén és kecsesen emelte fel az íjat. Célba vette a halat, mire a teremben felharsant az örömujjongás és a taps. A fiatalember még jobban felbátorodott. Mielőtt kilőtte volna nyilát, tisztelgett a napisten előtt. Mindenkinek ugyanaz járt a fejében: “Végre! Még egy pillanat, és ez az ifjú megízleli a győzelmet. Drupada király leányát már el is nyerték.” Hirtelen megszólalt valaki a nézők közül: – Ki ez a hős? És mi a neve? A szvajamvara feltételeinek értelmében, ha a kérő nem nemesi származású, nincs joga Krisná kezére, még akkor sem, ha eltalálja a célpontot. – A verseny szabályait már az elején lefektettük – szólalt meg nyersen Dhristadjumna. – Ha a kérő nem előkelő származású, a húgom nem mehet hozzá. Akármilyen nagy hős is Karna, Adhiratha szekérhajtó és Rádhá fia, nincs joga elnyerni Krisná kezét. Amint Dhristadjumna elhallgatott, Karna csendesen letette az íjat, és csüggedten az égre tekintett. A nyugat felé tartó déli napot nézte. A nap hirtelen egy felhő mögé bújt: nem bírta elviselni a néma szemrehányást. Karna visszaült a helyére, de egyszer még rám nézett a szeme sarkából. Ez a szomorú pillantás is olyan elbűvölő volt, hogy a barátnőim elvesztették az eszméletüket. Lelkiismeret-furdalás gyötört. Úgy éreztem, bizonyos mértékig felelős vagyok a sérelemért, amit Karnának a hatalmas közönség színe előtt kellett elszenvednie. Ha a sok király veresége és a Karnát ért sérelem a szvajamvara szigorú feltételeinek volt betudható, azért nem voltam-e én is felelős? Annyi hősnek kellett szenvednie miattam. A szívem teli volt bűntudattal, különösen amiatt, hogy Karnát megalázták, amikor a születését firtatták. Végtére is, mi szükség erre az egész szvajamvarára? Eladó sorban lévő lány voltam. Ezt mindenki tudta. Azzal is mindenki tisztában volt, hogy a szvajamvara feltételeit Krisnán és Ardzsunán kívül senki sem tudja teljesíteni. Ardzsuna halott volt, Krisna pedig nem szerepelt a kérők között. Az eredményt tehát előre lehetett tudni. Karna hiába járt volna sikerrel, nem dicsekedhetett nemesi származással. Mi szükség volt hát rá, hogy nyilvánosan mutogassanak, és ezzel mindenkiben hiú reményeket ébresszenek? Ha egy dolog szép, az vonzza az embert. Arról ábrándozik, hogy megszerzi magának. Ha becsületes úton nem tudja elnyerni, megpróbálja tisztességtelen eszközökkel a magáévá tenni. Ilyenkor a mohó ember nem tudja józanul megítélni, hogy képes-e megszerezni a vágyott tárgyat vagy sem. Ha minden erőfeszítése ellenére sem jár sikerrel, bánkódik. Ezért okoltam magam a sok király bánata miatt. A hősies Karna lehajtott fővel, lassan visszament a helyére. A napsugarak áthatoltak a felhőkön, és még egyszer felragyogtak. A teremben néhányan gúnyos megjegyzésekkel tetézték Karna sérelmét: – Ez hát Anga uralkodója, a Kauravák barátja, Karna király! Az egyetlen, aki méltó ellenfele Ardzsunának a harcban. De vajon tudja-e valaki, hogy ki az apja? Hát ezért sértegetik lépten-nyomon. Hisz még a szekérhajtó Adhiratha sem a valódi apja. Azt mondják, csak örökbe fogadta. – Vagyis a hős Karna egy fattyú! – tette hozzá egy másik. – Mi más lenne? Még az apját sem tudja megnevezni. Persze, hogy fattyú! Karna nem méltatta válaszra a megjegyzéseket. Némán a helyére ült, látszólag egyáltalán nem kavarta föl az események ilyetén fordulata. Vannak emberek, akik örömüket lelik abban, ha másoknak fájdalmat okozhatnak, noha abból semmi hasznuk nem származik. A legtöbb jelenlévő kárörvendve nézte, amint Karna sértetten visszatér a helyére. De ha a születés és a halál előre elrendeltetett, miért kell emiatt bárkit is sértegetni? A csüggedt Karna látványa együttérzéssel és szánalommal töltött el. – Hősies Karna! – kiáltottam magamban némán. – Ha a legkisebb részem is van a téged ért sérelemben és gyalázatban, kérlek, bocsáss meg! Teljes szívemből és lelkemből átérzem a szenvedésedet. Most rajtam a megszégyenülés és megaláztatás sora. Az sem csekély szégyen, hogy az eladósorban lévő Krisná számára egyetlen vőlegény sem akad ezen a világon. Karna után Sisupála, Salja, Dzsarászandha és a többi hős is mind kudarcot vallott, s átkozta a sorsát. A kérők egytől egyig szapulni kezdték az apám által szabott feltételeket. Egyetlen ksatrija kérő sem maradt Krisná számára. Most aztán feloszlathattuk a szvajamvarát. Apám és bátyám dühösnek, csalódottnak tűnt. De Krisna csak mosolygott, s az arca ragyogott, mint egy frissen kinyílott virág. Belém hasított a felismerés, hogy ha létezik megtestesült kegyetlenség a földön, az csakis Krisna lehet. A szvajamvara-ceremónia e kritikus pontján, amikor egy ártatlan hercegnő jövője forgott kockán, Krisna egy csöppet sem zökkent ki a nyugalmából. Lehetséges lenne, hogy mindezt ne tudta volna előre? Ha Ardzsuna rövid életűnek született, miért őt választotta férjemül? Végéhez közeledett a vőlegényválasztás. Abbamaradt a tánc és az ének. Egyszer csak mindenki arra lett figyelmes, hogy Krisna mosolyogva a bráhmanák irányába néz.