Naru és Kumári nehezen akarnak kikeveredni a pár hete kezdődött betegségükből. Rövid intézmény látogatás után mindketten újra otthon. A kép magáért beszél. “- Vajon hányszor kell még leperecelni ebben a hónapban a háziorvosi rendelőbe? ” tűnődhetett ma reggel a mélabús Krisna-kumári. És szavamra mondom, ez nekem is többször megfordult a fejemben 😨
Csak néhány rutinellenőrzés
Ezt vajon szeretni fogom?
Sejtettem, Naru segíííts!!!
Remélem, bélátjárhatósági vizsgálat nem lesz!
Végre egy ismerős arc.
Péntek délután Naru belázasodott. Hajnal fél egykor, amint a radiátor forróságú (40 fok) gyermeket a karomban tartva rápillantottam az ébresztő órámra, eszembe jutott, hogy 2.30-kor fog csipogni. Naru reggelre biztosan jobban lesz, és ahogy az már lenni szokott, pont akkor fog rájönni az ugrálhatnék, amikor majd próbálom bepótolni az elmaradt alvásomat. Ilyenkor az ugrálásra legmegfelelőbb hely a fejem és a mellkasom 🙂 Sajnos a történetünk nem így alakult. Napközben is 40 fok körüli volt a testhőmérséklete. Aznap épp a falunkban járt Bogi, Krisna-völgy hivatalos gyermekorvosa. Természetesen Narut is meglátogatta. A nagy beteg addigra egy kicsit jobban lett, és ennek vonzataként rögtön vissza tért belé az élet. Rohangált, magyarázott, irányított … Persze, nem volt neki olyan egyszerű, mert a másfél napos koplalás igen csak kivette az erejét. Szóval megérkezett Bogi és a kísérője. Naru amellett, hogy hagyta magát megvizsgálni, tovább szervezkedett, vidámságot terem a komor légkörbe. Legviccesebb húzása az volt, amikor kiosztotta az előzőleg hamizgatott kekszének maradékát. Bogi mesélte, hogy egyszer, mikor megette a beteg kislánya ételmaradékát és beleesett ugyanabba a fertőzésbe, amit egy felnőtt teste jóval nehezebben küzd le, megfogadta, hogy soha többet nem eszi meg senki ember fia ételmaradékát. Naru ezt nem tudta, és nem is kérdezte, hanem rögtön a vendégek szájába nyomta a „finom falatokat”. A vendégszeretetéről híres Narunak az etikettjén egy kicsit még csiszolni kell.
Bizonyára találkoztatok már olyan szituációval, amikor bármit kitalálhatsz, a dolog attól még ugyan annyiba fog kerülni. Így voltunk mi ezzel a HIV vizsgálattal is. Az otthon elvégezhető gyors teszt szintén nagyon körülményesnek bizonyult. Próbáltam megrendelni. Nem sikerült, és ha sikerült is volna, se biztos, hogy időben ideér. Szerencsére találtam egy harmadik megoldást. ANTSZ. Itt hihetetlen készségesek voltak. Az első csörgés után fölvették a telefont (A bőr és nemi beteg gondozóval azóta sem sikerült beszélnem. 
Vagy foglalt, vagy nem veszik föl.) Nagyon kedvesek, nem kell bejelentkezni, nem kell sorban állni, és igaz, hogy pénzbe kerül, de ugyanannyira jön ki, mint az ingyenes, mivel az eredményt, postán és e-mail-en is kiküldik. Már túl is vagyunk rajta. A hősiességet pedig Naru egy puszival díjazta. Ezután pedig vásároltunk ezt-azt. Magunknak is és annak a kismamának is, akinek épp ma folyt el a magzatvize. Miközben a csomagokat pakolgattuk, megközelített minket egy hajléktalan. Minden áron akart valamit (gondolom, egy kis borravalót ;-). 
A végtelenül könyörületes nejemnek az volt az ötlete, hogy adjunk neki egy szamószát (a legfinomabb indiai csemege). Épp volt nálunk néhány útra való gyanánt. Hajléktalanunk nem ugrott ki a bőréből, de azért elfogadta. Szépen elfelezte, és jóízűen, bár mogorva arccal a társával együtt meghamizták. El sem tudják képzelni micsoda különleges áldásban lett részük.
„Ebben a törekvésben nincsen veszteség vagy hanyatlás, s ezen az úton már egy kis fejlődés is megvédi az embert a félelem legveszélyesebb fajtájától.” Bg 2.40.
„Az anyagi cselekedeteknek és azok eredményeinek a testtel együtt vége szakad, a Krisna-tudatban végzett tettek azonban még a test elvesztése után is újra a Krisna-tudathoz vezetik az embert. Minden esélye megvan rá, hogy következő életében ismét emberként születhessen meg nagyon művelt bráhmanák vagy pedig gazdag, előkelő emberek családjában. Ily módon kap további lehetőségeket a fejlődésre. Ez a Krisnaa-tudatban végzett tettek egyedülálló természete.”
Ma voltunk a 36. heti vizsgálaton. Naru a várakozás 2. órájától kezdett hidalni. Én akkor vettem fel majdnem az említett tornapózt, amikor a nejem az egyik vizsgálat után elém tartotta a terhességi gondozáson való részvételt igazoló papírt, és közölte, hogy a doki nem hajlandó aláírni. Ez többek között azt is jelenti, hogy az anyukát szülés után megillető 60000 Ft-tól is elestünk. Na, nem mintha ez olyan nagyon a földhöz vágna minket. Anyagilag egyébként is a padlón vagyunk. De akkor is! Állítólag ezt a szülés után szokták aláírni. Legalább is a doki ezzel védekezett. Hogy mi köze a szülésnek a terhességi gondozáson való részvétel tényéhez, azt nem tudom. Teltek a percek, az asszony meg közben hangosan gondolkozott …
– Megmondom neki, hogy otthon fogok szülni, és mivel ide többet nem jövünk, írja már alá legyen szíves.
„Ragyogó ötlet!” – vágtam rá, bár az volt a gyanúm, hogy ezzel a vallomással sem fogunk előrébb jutni. Úgy is lett. A doki ragaszkodott hozzá, hogy „tartsuk a kapcsolatot”. Pedig a nejem mondta neki, hogy a szülés utáni vizsgálatokat is a bábánk fogja elvégezni. A válasz ez volt: „Jöjjön csak vissza, szakképzett orvosnak is meg kell vizsgálnia!”
Hogy pontosan mi a baba neme, az most sem derült ki. Szerintem lány. Naru ennyi idősen fél kilóval nehezebb, vagyis már 3 kg volt.
Na most aztán mindenki láthassa, hogy mi lesz a Naru kistesójának a neme 🙂 A nap hőse természetesen megint Naru volt. Az órákig tartó várakozás a nőgyógyászati ajtó előtt,
no meg az ultrahangos szobánál teljesen leszítta az energiáját. Ráadásul az sem volt biztos, hogy lesz ultrahang, mivel a rendelő ajtajában szemmel láthatóan nagy szerelés folyt. Végül, mire odakerültünk, már csak a szilikonpisztolyos utószigetelés maradt hátra, azután pedig már csak a felduzzadt sort kellet kivárni a titok 
napfényre kerüléséhez, azaz hogy mi lesz illetve, hogy már most is mi a baba neme. Nem lövöm le a poént, a film megtekintése után mindenki sokkal okosabb lesz 🙂 Mire haza értünk a pár órás kiruccanásból, Naru tartásából ez maradt.
Folytatván az előző gondolatokat, a filmben fölmerült a kérdés Dr Geréb Ágnes Nobel-díját illetően. Nos bármennyire is megérdemelné, sajnos ezt az elismerést egy ideig valószínűleg nem fogja megkapni. A szentírások szerint e kor embereire a szenvedély és a tudatlanság kötőereje a jellemző. Ha valakire a szenvedély minősége hat, mohó lesz, s az érzéki élvezet utáni vágyódása nem ismer határokat. A tudatlanság kötőerejében pedig az emberek olyanok, mint az állatok, s nem látnak tisztán. Ilyen körülmények között még megérteni sem könnyű mondjuk egy olyan dolgot, hogy 20-30 év múlva milyen behatások és traumák eredményeitől menekül meg valaki, ha a születése háborítatlan, szeretetteljes körülmények között zajlik. Ehhez a modern orvostudománynak még egy kicsit fejlődnie kell, habár néhány évtizeddel ezelőtt, még ha nem is volt teljesen tudatosan és „orvosilag” alátámasztott, ez volt a természetes. Eszembe jut egy mondat Geréb doktornőtől feleségem egyik kételyére választ adván, miszerint „Isten nem áld meg akkora gyerekkel egy anyát, amelyiket ne tudná megszülni”. Itt a témában jártas olvasónak aligha nem eszébe jut az a bizonyos szomorú „vállelakadásos” eset. „Akkor azt a babát vajon miért nem tudta megszülni az anyukája?” – kérdezhetné. Igazából azt a babát is megszülte az anyukája, de hogy ebből a világból milyen módon távozunk, abba túl sok beleszólásunk nincs. Van egy mondás, mely szerint akit az Úr védelmez, azt senki sem bánthatja, és akit az Úr el akar pusztítani, azt senki sem védheti meg. Még ha a legképzettebb bába gondoskodik is róla, ha az a sorsa, hogy csecsemőként halljon meg, ugyan mit tehet? Vétkeseket persze mindig könnyű találni, főleg ha valakiknek érdeke is fűződik hozzá. Szóval a modern orvostudomány mint oly gyakran, hamarosan ismét a saját farkába harap. Így volt ez az őssejtek témájában is, amire szintén a háborítatlan születés ad megoldást, amikor a bába szépen kivárja, hogy a köldökzsinór ne pulzáljon, és majd csak akkor vágja el, és így van ez az előtej esetében is, amit most már talán néhány kórházban megengednek, hogy az anyuka megetesse vele gyermekét. Már korábban idéztem az „Om purnam” kezdetű verset, ami ide is nagyon passzol. „Az Istenség Személyisége tökéletes és teljes, és mivel maradéktalanul tökéletes, mindabban, ami Belőle kiárad — s így ebben a mulandó világban is —, minden megvan ahhoz, hogy hiánytalanul teljes legyen…” Tehát elvileg minden tökéletesen működne, és akkor jön néhány hitetlen okos ember, és addig kutatnak, kísérleteznek (sajnos többek között rajtunk), amíg rájönnek, hogy tényleg úgy volt jó, ahogy eredetileg el lett rendezve. Persze, hogy vissza is álljanak a dolgok az eredeti kerékvágásba, előtte azoknak a bizonyos okos embereknek (finom fogalmazva)testet kell cserélniük, mert ahhoz túl büszkék, hogy beismerjék hibáikat. Remélem, Geréb doktornő esetében ez a változás hamarabb be fog következni. De vissza térve az előtejhez, hogy legyen valami gyermeki is a bejegyzésben, csatolok egy 3D animációt, egy több, mint 5000 éves történetről. Érzékenyebb lelkületűek valószínűleg ezt sem fogják tudni könnyek nélkül végig nézni (én sem tudtam, pedig még angolul sem beszélek :). A történet arról szól, hogy egy tehén a tigris fogságába esik. A folytatás kézenfekvő, de mielőtt beteljesedne a tehénke sorsa, elkezd könyörögni a tigrishez, hogy legalább egy pár órára engedje el, hadd szoptassa meg a borját, mivel az csak nem rég született, és most van az az előtejes időszak, amit a bocinak mindenféleképp megkell kapnia. Utána visszajön, és a tigris kedvére megeheti. Tehát 5000 évvel ezelőtt még tehenek is tudták, és még orvosira sem jártak!
És még egy gondolat. A közelmúltban valamelyik online boltot láttam árusítani olyan kapszulákat, amik tehenek előtejéből lett készítve. Természetesen nagyon egészségesek (és drágák). A leleményes üzletemberek! De miért kell mindenből profitot csinálni? Mér ne kaphatnák meg azt az előtejet azok a bocik, akiknek jár. Ja! Ha amúgy is a mészárszéken végzik, akkor meg kár beléjük, nem? Na ezt nevezi a Bhagavad gíta tudatlanságnak. „A tudatlanság kötőerejében cselekvőnek nincs tudása, ezért minden tette szenvedést eredményez ebben az életben, s a következőben pedig állati létformához vezet. Az állati élet mindig nyomorúságos, annak ellenére, hogy májá, az illuzórikus energia varázsa alatt az állatok ezt nem értik meg. Az ártatlan állatok mészárlása szintén a tudatlanság kötőerejének eredménye. Aki állatot öl, nem tudja, hogy a leölt állat a jövőben olyan testet kap, amely alkalmas lesz arra, hogy megölje gyilkosát. Ez a természet törvénye. Az emberi társadalomban például azt, aki embert öl, felakasztják — ez az állam törvénye. Tudatlanságuk következtében az emberek nem látják, hogy egy teljes állam létezik a Legfelsőbb Úr irányítása alatt. Minden élőlény a Legfelsőbb Úr fia, ezért Ő nem tűri el még egy hangya elpusztítását sem — mindenkinek meg kell fizetnie az ilyen tettért. Állatokat ölni pusztán a nyelv kielégítése érdekében a tudatlanság legdurvább formája. Az embernek nincs szüksége arra, hogy állatokat öljön, hiszen Isten számtalan finom eledellel ellátja. Ha valaki ennek ellenére húst eszik, akkor tudnunk kell, hogy a tudatlanság kötőerejének hatása alatt cselekszik, s rendkívül sötét jövő vár rá. Valamennyi állat közül a tehén elpusztítása a legnagyobb bűn, mert a tehén azzal, hogy tejet ad, nagy szolgálatot tesz az embereknek. A tehenek mészárlása ezért a legsötétebb tudatlanság megnyilvánulása.”
Eszembe jutott néhány gondolat, amit a szűkös idő ellenére megpróbálok rögzíteni. Előre kell bocsátanom, hogy nem vagyok egy otthonszülés párti. Naru ugyan otthon született, és ennek nagyjából én vagyok az oka, mégis meg kell mondjam, nekem sokkal kényelmesebb lett volna, ha a nejem kórházban szül. Szépen ellátták volna a baját ;-), egy hétig ápolgatják, majd pedig mint ha mi sem történt volna, hazaérkezik az újdonsült családtaggal. Ezzel szemben az történt, hogy a vajúdás első percétől mellette voltam, a fájdalom fokozódásával szinte már a kezemet sem akarta elengedni. Szó szerint egy haláltusát kellet végignéznem, és közben próbáltam arra gondolni, hogy a végén minden jó lesz. Megjegyzem, a védikus írások egyébként sem javasolják a férj jelenlétét a szülés közben. Ennek egyik oka, hogy a kapcsolatukra nem lesz jó hatással. A nőnek vonzania kell tudni a férjét („ A férje előtt a feleség legyen vidám, tiszta és szépen öltözött. Legyen ügyes a háztartás vezetésében, tudjon mindent rendben és tisztán tartani, és jól gazdálkodjon. A másik oldalon a férj pedig biztosítson mindent, ami szükséges…”), ez az állapot pedig nem éppen erről szól. Természetesen a nőnek ebben a bizonytalan helyzetben feltétlenül szüksége van érzelmi támaszra, amit a hagyományos nagycsalád modell tudatos szétzilálásával kitől is várhatna, mint a hozzá legközelebb álló férjtől (csak zárójelben jegyzem meg, nem a nő zilálta szét a nagycsalád modellt, de ezt kifejteni tényleg nincs időm :-). Dr. Geréb Ágnesnek állítólag a kórházi apás szülések létrejöttében és elfogadtatásában is nagy szerepe volt, ami ha tetszik, ha nem, be kell látnom, hogy teljesen jogos és szükséges igény. Arról az ideális körülményeket előidéző háborítatlan szülésről meg ne is beszéljünk, aminek figyelembe nem vétele Dr. Feldmár András pszichológus szerint kb. 20-30 év múlva fejti ki káros hatását a babára.
Folyt köv.
Ma délelőtt Marcaliban voltunk. Most volt esedékes a 24. heti vizsgálat. Az orvosok szerint Dinatárini még csak a 23. hetet fogja kezdeni, de ebben soha nem is egyezett a véleményünk. Hogy honnan tudják a ilyen pontosan, amikor ott se voltak? A vicces az, hogy ha még meg is mondjuk nekik, akkor is jobban tudják. Na mindegy. Szóval Dinatárinit alaposan kivizsgálták, majd átment az ultrahangos szobába, ahol aztán rögtön neki estek, hogy hogy megy ez az otthonszülés, mert hogy nagyon kíváncsiak ám, mert rengeteget szoktak erről beszélni, meg most, hogy az Ágit becsukták, akkor hol fog szülni, mert ugye sejtik, hogy a Naru is otthon született, mert nem találkoztak vele csecsemőkorban, meg hogy akkor tényleg, hogy szülnek otthon a nők? Elfolyik a magzatvíz, aztán vajúdik, és még mi történik, mert a kórházba annyi komplikáció van, hogy csak na. És hogy mennyit fizetünk az Áginak? Természetesen hiába mondott a nejem bármit, mert már meg volt az előre legyártott, agymosott véleményük, közben pedig csak különféle arcokat vágtak. A végén a rangidős nővérke azért még hozzáfűzte, „az én véleményem az, hogy nagy felelőtlenség a gyereket otthon megszülni”. 
Na, – gondoltam magamban – ezért érdemes volt bemenni. Naru a hosszan tartó várakozás miatt már a haját tépte unalmában. Ráadásul a baba neme is rejtély maradt. A csöppséget ugyanis annyira felbosszantották a háborítatlan szüléshez való ilyen negatív hozzáállással, hogy csak a hátát volt hajlandó megmutatni.
Néhány érdekes gondolat:
Forrás: freegereb.org
narottamblog 