2016 December

Egy vonzó bejegyzés

Indításként kezdenénk egy vonzó bejegyzéssel. Erre szimplán azért van szükség, hogy a régi, elkedvtelenedett olvasókat is át tudjuk csalni új állomáshelyünkre. A vonzó kép tekintetében biztosra mentem. Igaz, egy kicsit túl van öltözve, de babák legvonzóbb testrésze, a poci még így is látszik. És akit még ez sem győzött meg, annak ígérem, hogy a következő bejegyzésünk még vonzóbb lesz. Ha ugyan ezt lehet még egyáltalán fokozni 😉

Anyatermészet

Tegnap átugrottam a szomszédba egy kis tereferére. Miközben az ajtóban beszélgettünk, a lábunknál besurrant egy macska, s meg sem állt az emeletig. Felajánlottam, hogy lehozom. A gazda figyelmeztetett, hogy szép szóra nem fog lejönni. Ezzel tisztában voltam, ezért egy váratlan pillanatban elkaptam a gramancánál és szépen lesétáltam vele. Út közben megjegyeztem, hogy úgy fogom ezt a macskát, mint az anyja. Válaszként a gazda elújságolta, hogy a felesége indított egy blogot. A címe pedig: www.anyatermeszet.wordpress.com

Ez egy kifejezetten női blog, úgyhogy nagyon tudom ajánlani női olvasóink számára (ha van olyan). Közben pedig eszembe jutott egy macskás hasonlat, amit még a Srímad Bhágavatam negyedik énekében olvastam:

„Aki azt gondolja, hogy egy bhakta és egy abhakta eltávozása egy és ugyanaz, az téved. Miközben Dhruva Mahárádzsa épp fel akart szállni a transzcendentális repülőgépre, hirtelen a halál személyiségét pillantotta meg maga előtt, de nem ijedt meg tőle. Ahelyett, hogy a halál hozta volna őt szorult helyzetbe, ő használta ki a halál jelenlétét, és lábát a fejére tette. A szegényes tudással rendelkező emberek nem tudják, hogy különbség van egy bhakta és egy abhakta halála között. Ezt a következő példa magyarázza meg: a macska a szájában viszi a kölykeit, és a szájával fogja el a patkányt is. A felszínen a két dolog azonosnak tűnhet, valójában azonban különbség van közöttük. Amikor a macska a patkányt ragadja meg a szájával, az a patkány számára a halált jelenti, ellenben amikor a kölykét viszi a fogai között, az a kiscicának nagy élvezet. Amikor Dhruva Mahárádzsa felszállt a repülőgépre, kihasználta a halál személyiségének érkezését, aki azért jött, hogy hódolatát ajánlja neki. Lábát a halál fejére helyezve lépett fel a páratlan repülőre, amiről ez a vers azt írja, olyan nagy volt, mint egy ház.”

Új gép

Egy kedves adományozó, aki korábban már egy amerikánerral is meglepett, ismét a segítségemre sietett a blog megmentésében. Ezt a bejegyzést még nem arról írom, de az új gépen is hasonló programok lesznek, mint amin jelenleg is írogatok. A régi gép már a múlté, én meg csak nézek ki a fejemből a teljesen szokatlan rendszer láttán… mint Naru a fotón :O

Egy “gép” kéne nékem

Januártól megváltozott a szolgálatom, ami azt a sajnálatos eseményt vonta maga után, hogy meg kellett válnom a számítógépemtől. Persze az soha nem is volt az enyém, csak éppen én vigyáztam rá, és így lehetőségem volt ezt a virtuális naplót is írni. Szóval most egy kicsit megváltoztak a körülmények. Egyelőre még a régi gépen kalózkodom, de hamarosan ez a lehetőség is megszűnik. Tehát az lenne a kérésem, hogy ha valakinek van egy használaton kívüli gépe, vagy netán egy ismerőse, akinek van egy használaton kívüli gépe, és szívesen beáldozná Naru blogja írásának tüzébe (ami a családi béke megtartásának érdekében hamarosan nevet változtat), azt nagyon megköszönném. Paraméter kívánságlistát azért nem írok, mert nekem bármi megfelel. Lényeg, hogy működjön. Videó szerkesztéshez, ami az egyik kedvencem, természetesen kell némi memória, de a blog filmek nélkül is működni fog. Max. több lesz a fotó ;-).

Egy jó hír, és egy rossz

A jó hír az, hogy túléltem a hétvégi fesztivált. Hogy a hasnyálmirigyem mikor adja be a kulcsot, az már részletkérdés. A lakoma és az azt követő édességözön szervírozása alatt próbáltam Sríla Rúpa gószvámi tanítására gondolni, miszerint: „Az a józan személy, aki képes eltűrni a beszéd késztetését, az elme ösztönzését, a düh tetteit, valamint a nyelv, a gyomor és a nemi szervek késztetését, alkalmas arra, hogy tanítványokat fogadjon el az egész világon.”. Természetesen van még mit csiszolnom e bölcsesség megvalósításán, de már csak az a tény, hogy 2325 kg finomabbnál finomabb édesség leigázó látványa ellenére sikerül a saját lábamon kikecmeregni a sátorból, azt bizonyítja, hogy jó úton járok az igazság felé.

A rossz hír pedig az, hogy egyéb okokból a blog beláthatatlan ideig csökkentett módban fog üzemelni. Azoknak, aki most találtak a blogra, jó olvasást kívánok az elmúlt időszakokról, akik pedig visszajáró olvasók, kívánok sok-sok türelmet és kitartást 😉

 

Fiúk

Az utóbbi időben több blogolvasóval személyesen is találkoztam . Meglepődve hallgattam dicséreteiket, miszerint Naru milyen aranyos kislány, és milyen jó, hogy a feleségem írja ezt a blogot. Nos igaz, hogy Naruról megjelent két leányruhás kép, amikor az unokatestvéreitől örökölt holmikat válogatta, a nejemtől pedig néhány bejegyzés, amit a saját szüléséről írt, de ezektől az esetektől eltekintve én szoktam írni a bejegyzéseket, Naru pedig rendíthetetlenül játsza a kisfiúi szerepet. Azt azért meg kell jegyeznem, hogy az írás során rengeteg inspirációt kapok az asszonytól. Nélküle elég szegényes lenne a napló. Viszont támadt egy ötletem. Mivel időnként frissíteni szoktam a fejléc képeit, úgy döntöttem, hogy most a férfi vonalat erősítjük egy kicsit.

 

Angol verzió

Hosszas meditáció után egy nagyon kedves olvasó inspirálásának, de legfőképp áldozatos munkájának köszönhetően a mai naptól hivatalosan is elindul Naru blogjának világnyelvű változata.

Praktikus szülinapi ajándék III. :)

Hogy stílusosak legyünk: „Dinatárini tegnap is érdeklődött a bejegyzés tartalmáról”, vagyis azt kérdezte, meg írtam-e, hogy Naru meggyújtott egy gyufát. Mondtam neki, hogy „nem”. Erre jött a kontra: „… a fúrót igen, a gyufát meg nem!!!?” Szóval akkor Naru tegnap előtt kihúzott egy szál gyufát a skatulyából, és meggyújtotta. Hogy hogyan került a kezébe gyufa? Szokásához híven megint ott legyeskedett azaz segített a begyújtásnál, és egy óvatlan pillanatban elcsente a gyufát.

No de térjünk a lényegre. Ismét feléledt a szülinapi ajándék átadásának esélye. Ma reggel ugyanis egy nagylelkű olvasó személyesen hozta el az amerikánerét. Nem, nem. Nem Krisna-völgyi olvasóról van szó. Annál is inkább nem, mert szerintem Krisna-völgyből nemigen olvassák Naru blogját. A babaszobában úgyis mindent megtudhatnak róla. Áram meg csak az irodában van. Oda meg kinek van ideje lerohangálni. Főleg ezért;) Így utólag eszembe jutott, hogy a jótevőmmel korábban, kb. 10 évvel ezelőtt már találkoztam. Épp a szomszéd falu vasútállomásáról igyekeztem hazafelé, amikor megállt mellettem egy autó. A sofőrnek, bár semmi dolga nem volt Somogyvámoson, egész a templomunkig elhozott. Akkor is nagyon kedves volt és valahogy akkor sem mulasztottam el megkérdezni, mi a foglalkozása. Nagyon köszönjük neki!

 

Önfenntartó gyűlés

Szombat délelőtt (ami egyébként a heti pihenőnapom), megpróbáltam felvenni a harcot a testemen egyre jobban eluralkodó influenzás tünetekkel. Délután 2-re egy másfél órás önfenntartó gyűlés volt előirányozva. A megbeszélés helyszínéül az étterem szolgált, ami érkezésemkor színültig volt vendéggel. Ekkor már sejtettem, hogy veszélybe kerül a szombati blogbejegyzés. Az étterem megüresedéséig megpróbáltam menedéket venni a jó meleg (és meglepően csendes) babaszobában, de a folyamatos érkező illetve távozó vendégforgalom gyakran megzavarta a csendes meditációmat. Végül háromnegyed háromkor sikerült elkezdődnie a gyűlésünknek. A program elején a tehenészet vezetője tartott beszámolót a tavalyi növénytermesztésük (cirok, amaránt, csicseriborsó, olajtök, lenmag, köles…) kísérleteinek eredményéről. Ami a legjobban fölkeltette az érdeklődésemet, az édescirok. Ezt a növényt Magyarországon a két világháború között nagyobb mértékben termesztették. A II. világháború után pedig a cukorgyártás beindulásáig a belőle kisajtolt és besűrített cukordús szirup „helyettesítette” a cukrot. A cukor, mint tudjuk, antitáplálék, ami nem táplálja, hanem leépíti a testet (C vitamint és kálciumont von el a szervezetünkből, emellett pedig rengeteg mérgező anyag forrása).  Már régóta aggasztott az a tény, hogy ezidáig nem sikerült megtalálni az ételek édesítésének természetes módját. Bár rengeteg mézünk van, azt csak bizonyos testtípusú emberek fogyaszthatják (túl savas gyomrúaknak nem ajánlott), különböző ételekben másképp viselkedik, mint a cukor, nem szabad főzni, egyébként pedig inkább gyógyszer, mint édesítőszer. Az édescirok hihetetlen igénytelen növény. Rendkívül jól tűri a szárazságot, terméshozama pedig sokszorosa más hasonló növényekénél. A magjából lisztet lehet készíteni, aminek nagyon magas az ásványi anyag tartalma, a szára és a levele kitűnő takarmány. Az édesítéshez használatos szirup készítése sem egy őrdöngős dolog. Csupán egy egyszerű szársajtolóra van szükség, az így kapott édes levet pedig be kell sűríteni. Ha minden igaz, ősztől már mi is ciroksziruppal édesítünk!