Ez volt életem első tortája. Már amit saját kezűleg készítettem. Egy ismerősömmel beszélgettem néhány hónapja. Épp panaszkodott, hogy kevés a bevételük. A felesége rendelésre készít tortákat, de abban az időszakban valahogy gyenge volt a forgalom. Lelkesítésként mondtam neki, hogy én azonnal rendelek egy tortát. Igaz, hogy majd csak 2 hónap múlva esedékes, de legalább így biztos nem fogom elfelejteni a nejem születésnapját, egyébként pedig legalább lesz, aki megcsinálja. Az ilyen alkalmak tipikus precedense, hogy az utolsó pillanatban kell rohangálni utána. És a teszkó polcain sem sorakoznak olyan iszonyat választékban a vegatorták 😉 
Szóval telt-múlt az idő, amikor is az ismerősöm bejelentette, hogy jó hírek vannak a házuk tájékán. A felesége ugyanis annyira rosszul van a szagoktól, hogy szinte lábra se tud állni. Hány, émelyeg, meg ami olyankor lenni szokott. Nem, a kovászos uborka utáni vágyódás még nem, de bizonyára annak is eljön az ideje 🙂 A naptáramra pillantottam, és rögtön kivert a veríték. Természetesen örültem a hírnek, de minthogy a témával kapcsolatban nekem is voltak érdekeltségeim, óvatosan rákérdeztem “ééés akkor tortákat sem süt…?”. “Ilyen állapotban esély sincs rá”, hangzott a válasz. Az izgalmam a tetőfokára hágott. Az említett ünneptől már csak két nap választott el. Ja, és ez a beszélgetés az év legnagyobb Krisna-völgyi fesztiváljának kellős közepén zajlott, aminek másnapján csak 24 órán keresztül alvó tortakészítőket találni közel, s távol. Szembesülnöm kellett a ténnyel, miszerint vagy megsütöm én magam, vagy világgá megyek. 
A dolgomat még az is nehezítette, hogy egy két napos közösségfejlesztő szeminárium előtt álltam, a többi “apróságról” pedig ne is beszéljünk. Valahogy kezdtem beérezni, hogy ezen alkalomból a szeretet és hála kifejezéséhez komolyabb energiákat kell felszabadítanom a már igen csak merülőben lévő tartalékaimból. 
Ilyen körülmények között őrült keresgélések eredményeképpen találtam rá Hémangi anya csodálatosan egyszerű, és leírhatatlanul fenséges csokitorta receptjére. A többi pedig már szinte gyerekjáték volt. Egy hosszú éjszaka rövid alvással, múrtiimádat félálomban, reggelifőzés mellett torta kenegetés, valamint egy nap kómában eltöltött szeminárium. Így utólag azt kell mondanom, megérte. A kapcsolatépítés eredményeit szem előtt tartva minden bizonnyal. És tulajdonképpen a szemináriumon hallottak lényege is ez volt. A sikeres közösség alapja a személyes kapcsolatokban, és a jó barátságokban rejlik. Miért ne kezdené az ember otthon 😉
, ha túl hamar, akkor meg tudjátok B-). A magánakció elismerése sem váratott sokat magára. Személyesen a Tanácsadók tanácsának elnöke mondott köszönetet az értékes ünnepi hozzájárulásért.
narottamblog 