Olvastam ma egy érdekes cikket, aminek a végén eszembe jutott, hogy ha valaki most megkérdezné tőlem, miért költöztem Krisna-völgybe, első körben azt javasolnám neki, hogy tanulmányozza az említett írást. A szerző nem Krisna-hívő, ezért a válasza is csak részben felel a kérdésre, az viszont nagyon is nyomatékos. Költözés előtt sokat töprengtem a döntésen. Hátra hagyva rokonokat, barátokat, ismerősöket, a szülővárosomat, a munkámat. Mindez a múlt. Nekem pedig a jövőre is gondolnom kell. A jövő pedig a gyerekek. Narottam, Krisna-kumári. Ők már akkor is megvoltak. Számomra persze, még csak terv szinten. De idővel e terv megvalósult. A jövőjük pedig, amennyire tőlem tellett, biztosított. A feleségem miatt nem kellett aggódnom. Helyette az anyukája hozta meg a nehéz döntést, nagyon okosan. Ő pedig erősítette ezt meg azzal, hogy itt maradt 🙂
“Tancrède Bastié: Néhány amerikai úgy tekint az összeomlásra és az olajcsúcsra, mint újabb befektetési lehetőségre. Már írtál a pénzbe vetett hittel kapcsolatos megtévesztésekről. Ez felvet egy fontos kérdést: mit tehet az ember a megtakarításaival az összeomlás alatt vagy jobb esetben előtte? Mit vehetsz, aminek tényleg haszna van? Gondolom, a válasz nagymértékben attól függ, mennyi pénzed van.
Dmitry Orlov: Ez is nagyon fontos kérdés. Elsősorban olyan árucikkeket kell vásárolni, amelyek akkor is hasznosak maradnak, ha az ipari bázis eltűnik. Ezeket lehet tárolni, és biztosan lassabban veszítenek értékükből, mint bármilyen papír valuta. Így például érdemes kéziszerszámokat beszerezni, a jelenlegi gépi szolgáltatások kiváltására. De lehet pl. olyan anyagokat venni, amelyek az ipar előtti gazdaság visszaállításához szükségesek, mint pl. hajószállításhoz szintetikus szálakból álló kötél és vitorlavászon, ezeket időben fel kell halmozni, hogy megkönnyítsük a szállítást.
TB: És mi a helyzet a földdel? Gondolod, hogy egy birtok hasznosnak bizonyulhat az összeomlás után? Vagy túl nagy a pénzügyi és jogi bizonytalanság lesz az összeomlás előtti időben ahhoz, hogy legyen értelme?
DO: A mai tulajdonviszonyok, és az ezekre épülő törvények és szokások, már nem lesznek használhatóak. Ha a gépiesített mezőgazdaság kora leáldozik, hatalmas műveletlen földekre számíthatunk. Nem oszt, nem szoroz majd, hogy papíron ki a tulajdonosa a földnek, miután gépek nélkül úgy sem tudja beművelni. A helyben élők szükségből szakíthatnak ki a földből maguknak, az életben maradásukhoz. Azok, akiknek a nevén nagy területek vannak, de nem művelik, csak egyfajta befektetésként tekintik a földet, valószínűleg egyszerűen lelépnek. Sem fizikai erejük, sem gépi, illetve pénzügyi eszközeik nem lesznek elegendőek ahhoz, hogy jogaikat érvényesítsék. Ami a művelést illeti, több évtizednyi eredménytelen kísérletezésre számítok. A kimerült területeken megengedhetetlen és megbízhatatlan gépi és vegyi technikákkal próbálnak majd gabonát termelni. Ezeket végig kudarc kíséri majd. Részben a klímaváltozás miatt, részben a gazdasági változások, elsősorban az árnövekedések következtében. Az emberek ki fognak fogyni a tartalékaikból. A fenntartható mezőgazdaság megjelenéséhez idő kell. A folyamat azonban elősegíthető. Ehhez szükséged lesz eszközökre, készletekre, megfelelő földterületre, ahol a természettel együttműködve gazdálkodhatsz. Ilyen lehet pl. a permakultúra. A közösségi kertek kialakítása, a gerillakertészkedés, vagy ehető vadnövények ültetése, élelemtermelő és begyűjtő táborok szervezése, és más szerény, kevésbé fontosnak tűnő intézkedések is elősegíthetik a megoldást, és lehetővé tehetik legalább a programokhoz kapcsolódó emberek számára a legrosszabb forgatókönyv elkerülését.
TB: Hogyan készülhet fel az ember az összeomlásra anélkül, hogy elveszítené kapcsolatát a jelenlegi szociális környezetével; barátaival, rokonaival, munkájával vagy vevőivel, és mindennel, ami körülveszi és egyelőre a megszokott módon működik? Ez praktikus kérdés is és a megőrülés elkerülésére is vonatkozik.
DO:Talán ez a legnehezebb kérdés. Az iparilag fejlett társadalmakban, Európában, Észak-Amerikában és máshol mellbevágó az elidegenedés szintje. Az emberek csak az iskolában képesek tartós barátságokat kötni, aztán már képtelenek másokkal közeli viszonyba kerülni, kivéve talán a szívügyeket, amik azonban múlandók. Egy bizonyos életkor után az emberek pályára állnak, felveszik a kasztjukra jellemző viselkedési formákat, embertársaikhoz való viszonyuk előírásszerű lesz, a társadalmi kötelezettségekre és a gazdasági kapcsolatokra korlátozódik. Az olyan messzeható, alapvető átalakulás, amilyenről beszélünk, lehetetlen improvizálás, rugalmasság nélkül. Hátra kell hagynod, ami voltál, és olyan emberré kell válnod, amit az adott pillanat megkövetel. Paradox módon többnyire a fiatalok és az öregek azok, akiknek ez a legjobban sikerülhet, mert nincs vesztenivalójuk, a sikeres és produktív 30 és 60 közöttiek a legkevésbé jók. Az új körülményekhez való alkalmazkodáshoz el kell elszakadni minden elvont és személytelen dologtól és mindent személyesen kell megközelíteni magunk körül.”
narottamblog 