Szükségem van rád!

image

Naru olykor olykor kifejezésre juttatja, hogy néha igenis szüksége van a szüleire. A múltkor például, amikor Dinatárini prédikálni indult a városba, meghökkenve kérdezte tőle: -De hát akkor ki fog rám főzni, meg mosni?!

Anyának hála

image

Nem rég sikerült megkaparintanom újabb fordításokat abból a könyvből, amit ha az ember lefekvés előtt a kezébe vesz, legközelebb már csak az óra csörgésekor tesz le. Az író olyan szépen ír benne az édesanyjáról. Rögtön a nejem és a gyerekek kapcsolata jutott eszembe róla:
” Miközben átutaztunk az iráni sivatagokon, elöntötte a szívemet a szüleim iráni aggodalom. Hetekkel korábban vártak már haza és Athén óta semmit nem hallottak rólam. Bizonyára nagyon szenvednek. Akkor vajon miért nem írtam nekik? Az igazság az, hogy nem tudtam, hogyan is fogalmazzam meg a levelet. Akármilyen szavakat használnék is, hogy megpróbáljam elmagyarázni azt a szándékomat, hogy szárazföldön utazzak Indiába, a szívük akkor is meghasadna. Mit tehetnék? Isten iránti keresésem maradt az egyetlen, amiért éltem. Ha ezt semmibe venném, pusztán üres kagyló lennék.  Édesanyám és apám szívüket-lelküket három gyermekük jólétének szentelték.  Mindketten szegény zsidó családból származtak, akiknek bevándorló szülei Litvániából, Romániából, Oroszországból és Lengyelországból szöktek meg, hogy elkerüljék a vallási üldöztetést. Amennyire mi tudjuk, mindazokat a rokonainkat, akik ott maradtak, később a nácik gyilkolták meg. Édesanyámnak nehéz gyermekkora volt. Kislányként szenvedett apja korai halálától, majd nem sokkal később a nővérét megtámadták egy sikátorban, egy életre megsérült. Kamaszként anyámnak dolgoznia kellett, hogy segítse beteg édesanyját, mozgássérült nővérét és húgát. Ennek ellenére mindig vidám volt és hálás mindazért, amit Isten adott neki. Később férjét és gyermekeit szolgálta hűségesen a nap 24 órájában, de sohasem hagyta el első családját, diszkréten spórolt, hogy támogatni tudja őket. Miközben három fiút nevelt, egymaga végezte az összes házimunkát, beleértve a takarítást, mosást-vasalást, bevásárlást és a minden esti nagyszerű lakoma elkészítését. Karcsú és ragyogó volt, pedánsan öltözött. Az összes barátom szülei csodálták anyám szépségét és báját.    A másokon való segítés szándéka a családján kívülre is kiterjedt. Ameddig csak vissza tudok emlékezni, örömmel végzett önkéntes munkát különféle jótékonysági résen voltunk, nehogy egyszer csak elajándékozza a használt játékainkat vagy ruháinkat a rászorulóknak. Egész életében hangsúlyozta a hála erényét. Mindig rákérdezett, hogy megköszöntem-e a barátaim szüleinek, ha náluk ettem, köszönetet mondtam-e bárkinek, aki kedves volt velem. Az összes gyerekekre jellemző kellemetlen jellemvonás közül a hálátlanság zavarta leginkább.  Következésképpen, soha nem rontott el bennünket azzal, hogy teljesítette volna furcsa kéréseinket és valahányszor ajándékot kaptunk, hangsúlyozta: „A gesztus számít”. Példát mutatott. Akár értékes ékszert kapott ajándékba, akár egy szál virágot, ugyanúgy felvillanyozódott. Így tanította meg nekem, hogy a boldogság nem az anyagi tárgyból fakad, hanem a szeretetből, amellyel adják. Határtalan büszkeséget érzett, ha látta, hogy valami jót tettünk. Akár kicsi, akár nagy eredménnyel zárult a cselekedetünk, anyánkat boldogsággal töltötte el, míg törekvésünk őszintének bizonyult. Újra meg újra jelét adta az irántunk való önzetlen szolgálatnak. Amikor kificamodott a vállam, perceken belül megérkezett, hogy bevigyen a kórházba. A műtét után az első személy, akit az ágyamnál láttam, édesanyám volt. Köhögtem és arra hivatkoztam:”Anya, émelyeg a gyomrom a cigarettádtól.” Amint az divatos volt az akkori amerikai nők körében, naponta két csomag cigarettát szívott el, több, mint tizenöt éven át. Ám az a gondolat, hogy fájdalmat okoz nekem, nagyon szíven ütötte. Ahogy kétségbeesetten eloltotta a cigarettáját, könnyek ömlöttek barna szeméből. Megszégyenülve odajött az ágyamhoz és megsimogatta az arcomat. „Richie, drágám, ha a dohányzásom fájdalmat okoz neked, megígérem, hogy soha nem nyúlok a cigarettához a hátralévő életemben.”  Többé nem gyújtott rá.”

Anya-Meditáció

image
Reggel a templomban arra lettem figyelmes, hogy Kumári tekintete egyfolytában a babakon időz.
image
Bizonyára kezdenek benne felébredni az anyai ösztönök. Végülis ez természetes. Az lenne természetellenes, ha nem így lenne. Ő valószínűleg így gyakorolja majd a Krisna-tudatot. Gyerekeket nevel, közben pedig, (hogyha ráér 🙂 Krisnára gondol. Ahogy azt Krisna is javasolja a Bhagavad-gítában.

“Ezért, Arjuna, gondolj mindig Rám Krisna formámban, s ezzel egy idõben hajtsd végre elõírt kötelességed, s harcolj! Tetteid Nekem ajánlva, elméd és értelmed Rám függesztve kétségtelenül elérsz majd Engem.”

Anyáknapi reinkarnáció II.

image

Volt anyáknapi ajándék is. Az óvónők szépen felkészítették a gyerekeket a hálaünnepre. Gyakorló anyukák lévén mindegyiküknek volt elképzelése arról, mit szeret ilyenkor hallani az ünnepelt. Naru egyébként az ominózus pillanatban egy másik verset kezdettel el szavalni. Azt, ami azzal végződik, hogy az anyukája jól elverte a kisbencét 😀

Anyáknapi reinkarnáció

image

Óhatatlan ez a cím jutott eszembe Naru anyáknapi köszöntőjéről:
” Ha nagy leszek,
És te kicsi, tiéd lesz a
Babakocsi.
Kiviszlek a
Játszótérre,
Lepkét kergetni
A rétre.
Én dolgozom,
Te majd játszol,
Várat építsz,
Fára mászol.
A boltba is én megyek,
Hozok cukrot,
Kenyeret,
Banánt is,
Mert szereted.
Hazajövök,
Ölbe veszlek,
Úgy szeretlek!
Úgy szeretlek!”
Mikor nagy nehezen sikerült belőle kihúznom, egész meghatódtam. Az anyuka persze jobban ismeri a fiát, minthogy holmi betanult versike levegye a lábáról.

Anyák napi köszöntések

Idő hiány miatt sajnos még nem sikerült megvágni Naru ovis anyák napi köszöntős szereplését, amire szeretnék mihamarabb sort keríteni, de tulajdonképpen nem  ez volt az év egyetlen anyáskodás iránti hálaérzet kimutatása Naru részéről. Dinatárini rendszeresen kap virágot szeretett kisfiától. Legutóbb a napokban, amikor is Somogyvámosról haza fele jövet a Jamuna tó partján sétálgattunk. Naru szokásához híven ide-oda rohangált a lejtős parkban, engem meg a frász kerülgetett, hogy vajon mikor vethetem a kölyök utam magam a jég hideg vízbe. Ahogy az izgalmakat megelégelve épp indultunk volna tovább, Naru egyszer csak egy csokor virággal ugrott elő, mondván az anyjának, hogy “Ezt neked szettem!”.