December 24-én lesz egy program közös énekléssel, zenéléssel. Nem is tudom, mit írhatnék még róla. Talán csak annyit, hogy milyen szerencsések a budapestiek! Néha, amikor együtt énekelhetek Maháhárdzsával, utána pár óráig a föld felett tudok sétálni. Persze, csak gondolatban, de a sok-sok probléla, amit a szívemben, az elmémben hordozok, a lelki energia hatására egy időre semmivé foszlik. A program boldogságot keresőknek ajánlottan kötelező 😉
programajánló címkéhez tartozó bejegyzések
3 napos zenei tábor Krisna-völgyben
Jó hír minden zene szeretőnek, hogy 3 napos zenei tábort tartunk Krisna-völgyben2012. június 15-17. között.
Két témakör – Két előadó
Berkes Krisztina (Krisna Mayi Devi Dasi) – Bevezetés a Védikus mantra éneklés művészetébeA védikus mantrák történetisége, jelentősége; hangszeres kíséret kialakulása; ismerkedés a vaisnava kultúrához kötődő mantrákkal, Rágák a Krisna hívők szakrális zenéjében (interaktív előadás sorozat). Berkes Krisztina (Krisna Mayi Devi Dasi) – 18 éve él Krisna-völgyben, tanulja, műveli, népszerűsíti és évek óta tanítja a Védikus mantrák megszólaltatásának tudományát, és a hozzá kapcsolódó hangszeres kíséret ismeretét (harmonium, fuvola, mridanga, tanpura). A kultúra iránt érdeklődők nagyszeretettel vesznek részt Vele a mantra éneklésben Londontól Indiáig…
Ölvedi Gábor – Ütőhangszerek a Balkántól Indiáig – bevezetés a Kelet ütőhangszeres világába 10 keleti ütőhangszeren keresztül (interaktív előadás sorozat).Ölvedi Gábor – dzsessz dob iskolát végzett, 20 éve játszik különböző, elsősorban keletiütőhangszereken, melyeken főként Törökországban és Marokkóban tanult. Számos világzenei és népzenei együttes alapítója. 10 éve tanít Budapesten és vidéken, két éve él Somogyvámoson…
Minderről további információ és a letölthető PDF file ITT található. (jobb egérgomb klikk és hivatkozás mentése más néven…)
További információ:Ölvedi Gábor+3630/519-2819gaborolvedi@gmail.com
Találkozás a gyógyfüvekkel
Szeretnél tanulni és közben lelkileg is feltöltődni?
Tarts velünk és tölts el két napot Krisna-völgy csodálatos természeti környezetében, hangulatában!
Időpont: 2012. június 4-5.
Bővebb információért és a teljes program megtekintéséhez kattints ide,
vagy hívj a +3670/611-4748-as telefonszámon.
Helyszín: Krisna-völgy, Somogyvámos
“A rákos betegségem után vagyok…”
Programajavából
Krisna-völgyi búcsú programajánló
A búcsú keretén belül a nagyszínpadon látható lesz a már oly sok előadást megélt “Ígéret” című kb. fél órás pantomim. Az egyik eredeti szereplő, Pitavása prabhu, aki egyben a darab rendezője is, igen csak közelít a 70-hez. A búcsúban már nem ő fogja alakítani a “Halacska” névre hallgató főhőst. Épp tegnap beszélgettem vele a próbákról, no meg a fiatal színészek fölkészítéséről. Említette, megy nem rég látott egy videót, egy korábbi előadásról. Csak ámult. Azon törte a fejét, vajon ki lehet az az ős tehetség akinek olyan csodálatosak a mozdulatai. Aztán később rájött, hogy saját magában gyönyörködik 😉
Idén is lesz …
Szekérfesztivál Budapesten. Július 9-én.
Programajánló
Tegnap, a babaszoba bejáratánál egy programajánló szórólapot pillantottam meg. Szívesen elmennék valamennyi előadásra, már csak a szervező miatt is (nagyon kedves ember :), de mivel vidéki vagyok, a nyakamban két gyerekkel, így csak ajánlani tudom, viszont azt melegen 😉
Május 5. Kelet és Nyugat találkozása – Mit tanulhatunk a Védákból?
Május 12. Bevezetés az indiai képzőművészetbe
Május 19. A tudat transzcendenciája
Május 26. Többet ésszel, mint számológéppel – Bevezetés a védikus matematikába
Június 2. Személyiségfejlesztés felsőfokon
Június 9. Az emberi kapcsolatok természetrajza
Június 16. Védikus társadalomtudomány – megoldás korunk társadalmi problémáira
Június 23. Krisna-völgy, mint a fenntartható élet mintája
Június 30. A lélekvándorlás tudománya
Július 7. Bevezetés az Ájurvédába
Július 14. Az Arany Avatár – A Hinduizmus megnyílik a világ számára
Július 21. Párhuzamok a védikus, és a modern csillagászatban
Július 28. A védikus teizmus logikája
Augusztus 4. A stressz kezelése mantra meditációval
Augusztus 11. Srí Krisna tettei és tanításai
Augusztus 18. Sríla Prabhupáda – Egy univerzális szent élete
Augusztus 25. A teljes élet négy elve
Szeptember 1. Bölcsesség, egészség, táplálkozás
Szeptember 8. Halhatatlanság, Szanszkrit nyelvtannal
Szeptember 15. Mahábhárata – India monumentális eposza
Szeptember 22. A félelem legyőzése
Szeptember 29. Mesterek és tanítványok
Október 6. A Bhagavad-gítá – India Bibliája
Október 13. George Harrison, mint egy keleti vallás képviselője
Október 20. A Modern történeti tudat kialakulása
Október 27. A természet IQ-ja
“Kedves barátaim!
Szeretném Önöket/Titeket értesíteni, hogy május elején indul az India Rejtett Kincsei – Kultúra és Életmód Klub!
A program célja, hogy bemutassuk az indiai kultúra csodálatos világát, szellemi értékeit, és azokat az életmódbeli aspektusait, melyeket mi, nyugati emberek is hasznosíthatunk életünk során.
Az előadásokat képzett indológusok, történészek, régészek, orvosok és más szakemberek tartják.
A programsorozat május 5-én indul, és minden csütörtök este, várhatóan 18-20 óráig tart.A tervezett előadások listáját csatolva küldöm.
Helyszín:
Haré Krisna Oktatási és Kulturális Központ, 1039 Budapest, Lehel utca 15-17. (A csillaghegyi HÉV megállótól 5 percre,a Duna felé)
A programok tervezett üteme:
18:00 – Vendégek fogadása, frissítők
18:10 – indiai tradicionális zene, mantraéneklés
18:30 – vetítéssel egybekötött, ismeretterjesztő előadás, az előre meghirdetett kulturális témában
19:15 – interaktív beszélgetés az előadókkal
19:45 – indiai ételkóstoló
A programokon való részvétel ingyenes, adományokat szívesen fogadunk!
Kérem, amennyiben a programsorozat felkeltette az érdeklődést, legyenek/legyetek kedvesek a tervezett részvételt jelezni!
Telefonszámom:0630 405 8867
Email: mohana.srs@gmail.com
Üdvözlettel: Mohana dász / Miki”
31 napja tartják fogva Geréb Ágnest
A filmben különböző érvekkel és véleményekkel találkozhatunk. Első hallásra talán egy kicsit felelőtlennek, vagy inkább naivnak tűnhet Jordán Adél művésznő szülésről alkotott elképzelése, de a következő szomorú ESET olvasata után minden bizonnyal sokaknak megváltozik majd a véleménye. Legalább is remélem …
Hare Krisna Indiai Kulturális Napok
Novemberi programajánló.
Az olvasható plakátméret megtekinthető:ITT