kapcsolat címkéhez tartozó bejegyzések

Esküvői beszámoló

Ahogy pénteken ígértem, néhány képpel körvonalaznám a hétvégi eseményeket. A főzés szerencsésen alakult, de a sikerért keményen meg kellett dolgozni. Reggel 6-tól délután 2-ig maximális fordulatszámon tevékenykedtünk a konyhán. Ez az oka annak is, hogy az ünnepségnek csak a kezdetét sikerült megörökítenem. Mellesleg az időjárás közbeszólásával a ceremónia helyszín a templomszobára változott.


A gyönyörű menyasszony.

És az elégedett vőlegény.

A szülők.

És még sokan mások (a háttérben Naruval).

 

 

Narottam szavaz


Előző bejegyzésekben már többször említettem a Krisna-völgyi babaszobát. Ennek egyik funkciója az lenne, hogy a reggeli lelki programok utolsó része, egyik fő szentírásunk, a Srímad Bhágavatamból tartott előadás az éppen babára felügyelő szülők számára is hallható legyen. Aki töltött már néhány órát 1-2 éves csemeték társaságában, az tudja, hogy ez gyakorlat lehetetlen. Főleg ha többen vannak. Nos ennek ellenére a múlt hét egyik reggelén sikerült néhány gondolatot elcsípnem az aktuális leckéből. Alighanem a közeledő választások hatására ösztönösen az jutott eszembe Sríla Prabhupáda tömör és frappáns megfogalmazásáról, milyen jó lenne egy ilyen programmal induló pártra szavazni: „A dicsőséges napokban, azaz mielőtt a Kali-kor elkezdődött volna, a bráhmanák, a tehenek, a nők, a gyerekek és az idős emberek megfelelő védelemben részesültek.

  • 1. A bráhmanák védelme biztosítja a varna és ásrama, a legtudományosabb kulturális intézmény létét a lelki élet eredményessége érdekében.
  • 2. A tehénvédelem a legcsodálatosabb ételt, a tejet biztosítja számunkra, amely a finomabb agyszövetek képződését segíti elő, hogy az élet magasabb rendű céljait megérthessük.
  • 3. A nők védelme a társadalom erkölcsösségét biztosítja, amely egy jó generáció születését teszi lehetővé, a béke, a nyugalom és a haladás érdekében.
  • 4. A gyermekek védelme biztosítja a legjobb lehetőséget az emberi életformában, hogy felkészüljünk a felszabadulásra az anyagi kötelékek alól. A gyermekek védelmezése a garbhádhána-szamskára tisztító folyamata általi fogantatással kezdődik el, amely egy tiszta életet tesz lehetővé.
  • 5. Az idősek védelmezésével lehetőséget adunk nekik, hogy felkészüljenek egy jobb életre a halál után.

Ez a tökéletes szemlélet olyan tényezőkre épít, melyek a sikeres emberi társadalom eléréséhez vezetnek, a kiművelt macskák és kutyák civilizációjával szemben. Az előbb felsorolt ártatlan lények elpusztítása szigorúan tilos, mert már bántalmazásuk is az ember életének megrövidüléséhez vezet. A Kali-korban ezek az élőlények nem kapnak megfelelő védelmet, ezért a jelenlegi generáció életének hossza jelentősen lecsökkent. A Bhagavad-gítá leírja, hogy amikor a nők a kellő védelem hiányában erkölcstelenné válnak, nem kívánt gyermekek születnek, akiket varna-szankarának neveznek. Egy erényes nő bántalmazása az élet rendkívüli megrövidülését vonja maga után.” Nos, tisztában voltunk vele, hogy a szavazó lapon ilyen programmal induló versenyzővel nem fogunk találkozni. Ennek ellenére mégis elmentünk szavazni. Hogy miért? Az alázat gyakorlása érekében. Ha nem mentünk volna el, a választási eredmények bizonyára mit sem módosultak volna. Ebből azt a következtetést vonhatjuk le, hogy a szavazatunk gyakorlatilag a nullával egyenlő. Következésképp: ilyen jelentéktelenek vagyunk. És ezt már az emberi dimenzióba levetítve is megtapasztalhatjuk. Mit mondjunk akkor arról a dimenzióról, amikor azt értjük meg, hogy testtől függetlenül valamennyi élőlény egyenlő. Örök lelki lények vagyunk különböző módon befedett tudattal. Hogy ezen elgondolásról gyakorlati megértésre is szert tegyünk,  tisztában a lehetőségeinkkel, megtettük, ami tőlünk tellett, a többit pedig Krisnára bízzuk 😉

 

Előítélet


Egy érdekes tanításban volt részem azzal kapcsolatban, hogy nem ildomos bármiről következtetéseket levonni. A minap megmutattam az egyik barátomnak a pénteki bejegyzésemet. Amikor a képre pillantott, együtt érzően ezt kérdezte: „Mi az, nekik se jött össze?”. Meggyőző határozottsággal vágtam rá, hogy „Dehogy nem, épp az a baj, hogy összejött nekik, és most azért aggódnak.” gondoltam én, mert mikor még két kanállal faltam az életet, ez volt a trend. Hogy most mi, azt nem tudom, de valószínűleg azóta valamelyest változott, az abortuszok évről évre csökkenő számából ítélve. Szóval egy kicsit elgondolkodtam, hogy ő miért nem gondolt rögtön ugyan arra, amire én, hiszen teljesen „egyértelmű”. Aztán eszembe jutott, hogy ő és a felesége már régóta szeretnének kisbabát, és a képből talán a saját kudarcaik jutottak eszébe. Egy kicsit elszégyelltem magam. Az ilyes fajta mentalitást a védikus szentírás úgy hívja: átmaván-manjaté-dzsagat. Ez azt jelenti, hogy azt hisszük, hogy az egész világ úgy gondolkodik, ahogy mi gondolkodunk. Magunkat helyezzük az univerzum középpontjába, nem pedig Krisnát. Hogy a fotóművész épp milyen témával kapcsolatban készítette a képet, nem tudom, mindenesetre így utólag egy kicsit elgondolkodtatott.

Megszervezett házasságok


Egy gondolat erejéig visszatérnék a tegnap előtti bejegyzéshez. Érdekes volt látni a kazakisztáni beszámolóból, mennyire hasonlóak az ottani magyar párválasztási illetve házassági szokások az eredeti védikus hagyományokkal, amit Indiában még ma is sok helyen követnek. Valószínűleg sokan furcsának találják a szabad szerelem hazájában ezeket a fajta korlátozásokat, de gyanítom, hogy egy párkapcsolat stabilitása ilyesfajta megalapozással lényegesen jobb, mint mifelénk (én már túl vagyok egy házasságon, a bátyám szintén külön él a családjától, a húgomat és két kislányát pedig másfél éve hagyta ott a férje). Kedvenc könyvemben erről a témáról is találtam néhány rövid gondolatot, ami arról számol be, hogyan élik meg Bengálban a házasulandó felek a megszervezett házasságot: „Nyilvánvaló, hogy a bengáliak házasságról vallott felfogása merőben különbözik a nyugati elképzeléstől. Ismertem egy modern felfogású fiatalembert, aki divatos nyugati ruhákat viselt és jól beszélt angolul. Azonban még mindig erős volt benne az a vaisnava szellem, melyben felnőtt. Ügyesen játszott a mridangán, és rendszeresen járt az esti kírtanákra dakkai ásramánkba. Végül lehetősége nyílt arra, hogy Amerikába menjen tanulni. Izgatott volt a távozása előtt, de amikor egy év múlva visszatért, azt mondta, kiábrándult az amerikai életformából. “Nagy cirkuszt csinálnak a szeretetből – mondta undorral. – Amikor egy férfi elviszi a feleségét a munkába, csókolóznak. (A nyilvános csók, legyen bár gyengéd gesztus férj és feleség között, elképzelhetetlen Bangladesben.) De aztán csak veszekszenek és elválnak, épp olyan könnyedén, ahogy csókolóztak. A mi országunkban sosem beszélünk a szeretetről, de nem csinálunk belőle színházi előadást. Nincs szükség rá. Magától ott van. Elképzelhetetlen, hogy egy feleség ne szeresse a férjét. Természetes, hogy szereti, mert ő a férje. Sok amerikai faggatott a megszervezett házasságokról. »Hogy házasodhatsz össze valakivel, akit nem is ismersz? Hogy vagy képes szeretni?« Erre azt válaszoltam nekik: »A ti szokásotok az, hogy szerelmesek vagytok a házasság előtt. Mi az esküvő után leszünk szerelmesek. A különbség az, hogy te utána épp olyan könnyen kiábrándulsz belőle, amilyen könnyen beleszerettél. És az sem számít nektek, ha vége a házasságnak. Mi ilyet nem teszünk.«”

Elég meglátni és megszeretni?


Egy szenzációs összefoglalót láthattok 3 percben a hosszú távon és jól működő férfi-női kapcsolatok kialakításának védikus elképzeléséről. Megdöbbentő, hogy hogy lehet ennyi fontos információt ilyen rövid idő alatt átadni! Amikor azt halljuk, „védikus”, az alatt azt kell érteni, hogy a legfelsőbb Úr a forrása, ami azt is jelenti, hogy ha képesek vagyunk követni, akkor valószínűleg működni is fog. Ehhez persze szükséges némi józanság is a „meglátás és megszeretés” érzelmileg túlfűtött időszakában. Sok sikert (bár akik a postot olvassák, valószínűleg már túl vannak életük ezen epizódján)!

Forrás: ITT

Karácsonyi üdvözlet


Ezzel a rövid filmmel szeretnék nagyon boldog karácsonyt kívánni mindazoknak a bhaktáknak, akik most az utcákat járják. „Azt mondják, hogy a nagy személyiségek amiatt, hogy az emberek szenvednek, szinte mindig önként vállalják a szenvedést. Úgy tartják, ez a mindenki szívében jelen lévő Istenség Legfelsőbb Személyisége imádatának legmagasabb rendű formája.”

Tanulságos történet a párválasztásról

Egyelőre nem a z enyém, de legalább olyan izgalmas:-) Volt egyszer egy nagyon erényes hercegnő, aki egy napon eladósorba jutott. Mivel nagyon felkészült volt, tudta, hogy milyen fontos tulajdonságokkal kell egy férjnek rendelkeznie. Az apja, a király, így szólt hozzá: “Teszünk valami elrendezést, hogy megfelelő férjet találj magadnak”. A miniszterek azt javasolták, hogy indítsanak egy királyi körmenetet, s több királyságba is vigyék el a hercegnőt. “Így – mondták –, azon felül, hogy ellátogatunk a birodalmakba, s ápoljuk a jó kapcsolatokat, a hercegnő is megnézheti majd az ottani hercegeket. Így a saját környezetükben láthatja őket.” A király ezt jó ötletnek tartotta, úgyhogy a felvonulás útnak indult. Útközben egy őserdőn kellett keresztülmenniük. A hercegnőnek volt egy társalkodónője is. Ahogy haladtak át az őserdőn, a királylány megpillantott egy fiatal fiút. “Ki lehet ez?” – kérdezte a társalkodónőjétől. A fiút látván (aki remeteként élt társaival az erdőben, s egy bráhmana ruházatát viselte) a társalkodónő így szólt: “Ó, ez egy nagyon képzett herceg, de a birodalom politikai eseményei úgy hozták, hogy a király elvesztette a trónját, s a fivére vette át a hatalmat. Most az erdőben kell bujdokolniuk.” A fiú nagyon felkeltette a lány érdeklődését, társalkodónője azonban tudatta vele, hogy jó tulajdonságai ellenére – hiába, hogy Bháratavarsa összes hercege között ő a legképzettebb – van egy kis gond vele: nagyon hamar meg fog halni. Átok ül rajta. Folytatták az útjukat, több királyságba is eljutottak, s végül visszatértek a saját országukba. A király megkérdezte a hercegnőt: “Na, megtaláltad a megfelelő személyt?” “Igen.” – válaszolta a lány. A király tovább kérdezősködött, hogy melyik birodalomból való, milyen származású az illető. Tudta, hogy milyen nagy tudású, képzett lánya van, így hát nagyon izgatottan, büszkén várta, hogy vajon mi volt a választása. Tudta, hogy nagyon intelligensen, nagyon jól választott. A hercegnő közölte vele, hogy az erdőben látott fiú az illető. A miniszterek ekkor meghányták-vetették a dolgot, megvitatták a fiú személyiségét, s arra az eredményre jutottak, hogy az összes herceg közül valóban ő a legképzettebb személy. A király nagyon boldog volt, amikor a miniszterektől megtudta, hogy milyen képzett személyről van szó. De aztán valaki figyelmeztette őket az átokra, arra, hogy a fiú egy év múlva meg fog halni. A hercegnő azonban kijelentette: “Nem baj, már döntöttem, és ehhez tartom magam.”

A király tiszteletben tartotta a döntést, s egy hatalmas királyi felvonulás keretében a király, a hadsereg, az összes miniszter, udvaronc és udvarhölgy, egyszóval az egész udvar elindult az erdőbe. Amikor odaértek a remetelakhoz, a herceg és apja (aki egy másik királyság trónfosztott uralkodója volt) fogadta őket. Megtörtént a leánykérés, kijelölték a megfelelő időpontot, majd megkötötték a házasságot. Amikor a lány apja távozni készült, nagy vagyont, szolgálólányokat és sok egyebet akart otthagyni a lányának. De a lány azt mondta: “Nem, nem. Vidd csak el ezt mind magaddal! A férjem remeteként él, ezért én is úgy fogok élni.” Megértve a lánya hangulatát, a király elfogadta ezt, s elment. A lány nagyon boldogan szolgált, vezette a háztartást. Érdekes körülmény, hogy a fiú apja vak volt. Amikor a fivére átvette a hatalmat, elfogták és megvakították, majd az erdőbe száműzték a királyt. A lány nagyon szépen gondját viselte mindenkinek, viselkedésével nagyon elégedetté tette a királyt és a herceget. Reggelente gyakran elmentek virágot szedni a napi imádathoz, és különböző dolgokat gyűjtöttek a háztartáshoz. Gyümölcsöt és gyökereket szedtek, hogy legyen mit enni. Ez hozzá tartozott a teendőikhez. Három nappal azelőtt, hogy a hercegnek meg kellett halni, a hercegnő koplalni kezdett. Amikor kérdezték, hogy miért nem eszik, azt felelte: “Nem érzem jól magam, nem vagyok éhes.” Maga a herceg ugyanis nem tudott az átokról. Amikor elérkezett az utolsó nap, szokásukhoz híven aznap is kimentek az erdőbe virágot és gyümölcsöt szedni. Ahogy mentek előre, egy idő után így szólt a fiú: “Egy kissé elfáradtam, lepihenek egy kicsit.” Miután lefeküdt, megjelent egy alak egy hatalmas, fekete bivalyon. Sötét, erős, tagbaszakadt személy volt, nagy bajusszal, s egy hurokra kötött kötelet tartott a kezében. Közelebb jött. A lány nagyon tisztelettudóan viselkedett vele. “Te ki vagy, s mi szél hozott erre?” – kérdezte tőle. “Jamarádzsa vagyok – válaszolta a jövevény –, s azért jöttem, hogy elvigyem a férjedet.” “Ilyenkor nem a jamadúták szoktak jönni?” – kérdezte a lány. Jamarádzsa így szólt: “De igen, de mivel a férjed olyan jámbor, személyesen jöttem el érte. Ne bánkódj, az idő múlását úgysem lehet megállítani. Eljött az ideje, hogy meghaljon, így hát el kell vinnem.” Rárakta a hurkot a finom fizikai testére, s kihúzta a testéből. Aztán elvágtatott a bivalyán. A lány pedig elindult Jamarádzsa és a bivaly után. Jamarádzsa egy kis idő múlva észrevette, hogy a lány még mindig békésen sétál mögöttük. Így szólt: “Na jó. Ez egy nagyon képzett fiú, s te is nagyon képzett vagy, különben nem láthatnál. …Amúgy hova igyekszel?” “Csak a férjemet követem – mondta a lány –, ugye, a feleség követi a férjét. Nincs ebben semmi rendkívüli. …Csak követem a férjem.” Jamarádzsa megfordult, s továbbment. Egy idő után, mivel a lány még mindig ment utánuk, megállt, s azt mondta: “Miért nem fordulsz vissza? A férjed meghalt, menj haza és végezd el a temetési szertartást!” “Nem, az nem az én férjem – válaszolta a lány –, az én férjem nálad van. Vele tartok, mi van ebben kivetnivaló? Ez tökéletes összhangban van a vallásos elvekkel.” Jamarádzsa ekkor így szólt: “Jól van, adok neked három áldást, s aztán eredj. De a férjed életét nem kérheted vissza!” “Rendben van.” – válaszolta a lány. Az első kívánsága az volt, hogy a király, vagyis a férje apja nyerje vissza a szeme világát. Második áldásként azt kérte, kapják vissza a királyságot. A harmadik pedig az volt, hogy száz fiat szüljön. “Rendben van.” – mondta Jamarádzsa, majd megfordult, és elment. De a lány tovább követte. Jamarádzsa megállt. “Most meg mi lelt? Megadtam neked az áldásokat, miért követsz még mindig?” “Csak egy apró dolog maradt. Tökéletes hitem van abban, hogy ezek az áldások mind be fognak teljesülni. De egy erényes nőnek hogyan lehetne száz fia a férje nélkül?” “Na jó – szólalt meg Jamarádzsa –, rendben van, rendben van. Menj csak haza, aztán majd minden megoldódik.” A lány visszament a férjéhez, aki felébredt álmából, s hazatértek. Látták, hogy a király visszanyerte a látását, ugyanakkor megérkeztek a királyság elöljárói, s elmondták, hogy a démonikus királyt megölték, és a polgárok, a miniszterek mind azt akarják, hogy térjen vissza a király.