Az Isteni Pár oltalmában

 

Your pictures and fotos in a slideshow on MySpace, eBay, Facebook or your website!view all pictures of this slideshow
Reklámok

Esküvői beszámoló

Ahogy pénteken ígértem, néhány képpel körvonalaznám a hétvégi eseményeket. A főzés szerencsésen alakult, de a sikerért keményen meg kellett dolgozni. Reggel 6-tól délután 2-ig maximális fordulatszámon tevékenykedtünk a konyhán. Ez az oka annak is, hogy az ünnepségnek csak a kezdetét sikerült megörökítenem. Mellesleg az időjárás közbeszólásával a ceremónia helyszín a templomszobára változott.


A gyönyörű menyasszony.

És az elégedett vőlegény.

A szülők.

És még sokan mások (a háttérben Naruval).

 

 

Narottam szavaz


Előző bejegyzésekben már többször említettem a Krisna-völgyi babaszobát. Ennek egyik funkciója az lenne, hogy a reggeli lelki programok utolsó része, egyik fő szentírásunk, a Srímad Bhágavatamból tartott előadás az éppen babára felügyelő szülők számára is hallható legyen. Aki töltött már néhány órát 1-2 éves csemeték társaságában, az tudja, hogy ez gyakorlat lehetetlen. Főleg ha többen vannak. Nos ennek ellenére a múlt hét egyik reggelén sikerült néhány gondolatot elcsípnem az aktuális leckéből. Alighanem a közeledő választások hatására ösztönösen az jutott eszembe Sríla Prabhupáda tömör és frappáns megfogalmazásáról, milyen jó lenne egy ilyen programmal induló pártra szavazni: „A dicsőséges napokban, azaz mielőtt a Kali-kor elkezdődött volna, a bráhmanák, a tehenek, a nők, a gyerekek és az idős emberek megfelelő védelemben részesültek.

  • 1. A bráhmanák védelme biztosítja a varna és ásrama, a legtudományosabb kulturális intézmény létét a lelki élet eredményessége érdekében.
  • 2. A tehénvédelem a legcsodálatosabb ételt, a tejet biztosítja számunkra, amely a finomabb agyszövetek képződését segíti elő, hogy az élet magasabb rendű céljait megérthessük.
  • 3. A nők védelme a társadalom erkölcsösségét biztosítja, amely egy jó generáció születését teszi lehetővé, a béke, a nyugalom és a haladás érdekében.
  • 4. A gyermekek védelme biztosítja a legjobb lehetőséget az emberi életformában, hogy felkészüljünk a felszabadulásra az anyagi kötelékek alól. A gyermekek védelmezése a garbhádhána-szamskára tisztító folyamata általi fogantatással kezdődik el, amely egy tiszta életet tesz lehetővé.
  • 5. Az idősek védelmezésével lehetőséget adunk nekik, hogy felkészüljenek egy jobb életre a halál után.

Ez a tökéletes szemlélet olyan tényezőkre épít, melyek a sikeres emberi társadalom eléréséhez vezetnek, a kiművelt macskák és kutyák civilizációjával szemben. Az előbb felsorolt ártatlan lények elpusztítása szigorúan tilos, mert már bántalmazásuk is az ember életének megrövidüléséhez vezet. A Kali-korban ezek az élőlények nem kapnak megfelelő védelmet, ezért a jelenlegi generáció életének hossza jelentősen lecsökkent. A Bhagavad-gítá leírja, hogy amikor a nők a kellő védelem hiányában erkölcstelenné válnak, nem kívánt gyermekek születnek, akiket varna-szankarának neveznek. Egy erényes nő bántalmazása az élet rendkívüli megrövidülését vonja maga után.” Nos, tisztában voltunk vele, hogy a szavazó lapon ilyen programmal induló versenyzővel nem fogunk találkozni. Ennek ellenére mégis elmentünk szavazni. Hogy miért? Az alázat gyakorlása érekében. Ha nem mentünk volna el, a választási eredmények bizonyára mit sem módosultak volna. Ebből azt a következtetést vonhatjuk le, hogy a szavazatunk gyakorlatilag a nullával egyenlő. Következésképp: ilyen jelentéktelenek vagyunk. És ezt már az emberi dimenzióba levetítve is megtapasztalhatjuk. Mit mondjunk akkor arról a dimenzióról, amikor azt értjük meg, hogy testtől függetlenül valamennyi élőlény egyenlő. Örök lelki lények vagyunk különböző módon befedett tudattal. Hogy ezen elgondolásról gyakorlati megértésre is szert tegyünk,  tisztában a lehetőségeinkkel, megtettük, ami tőlünk tellett, a többit pedig Krisnára bízzuk 😉

 

Előítélet


Egy érdekes tanításban volt részem azzal kapcsolatban, hogy nem ildomos bármiről következtetéseket levonni. A minap megmutattam az egyik barátomnak a pénteki bejegyzésemet. Amikor a képre pillantott, együtt érzően ezt kérdezte: „Mi az, nekik se jött össze?”. Meggyőző határozottsággal vágtam rá, hogy „Dehogy nem, épp az a baj, hogy összejött nekik, és most azért aggódnak.” gondoltam én, mert mikor még két kanállal faltam az életet, ez volt a trend. Hogy most mi, azt nem tudom, de valószínűleg azóta valamelyest változott, az abortuszok évről évre csökkenő számából ítélve. Szóval egy kicsit elgondolkodtam, hogy ő miért nem gondolt rögtön ugyan arra, amire én, hiszen teljesen „egyértelmű”. Aztán eszembe jutott, hogy ő és a felesége már régóta szeretnének kisbabát, és a képből talán a saját kudarcaik jutottak eszébe. Egy kicsit elszégyelltem magam. Az ilyes fajta mentalitást a védikus szentírás úgy hívja: átmaván-manjaté-dzsagat. Ez azt jelenti, hogy azt hisszük, hogy az egész világ úgy gondolkodik, ahogy mi gondolkodunk. Magunkat helyezzük az univerzum középpontjába, nem pedig Krisnát. Hogy a fotóművész épp milyen témával kapcsolatban készítette a képet, nem tudom, mindenesetre így utólag egy kicsit elgondolkodtatott.

Megszervezett házasságok


Egy gondolat erejéig visszatérnék a tegnap előtti bejegyzéshez. Érdekes volt látni a kazakisztáni beszámolóból, mennyire hasonlóak az ottani magyar párválasztási illetve házassági szokások az eredeti védikus hagyományokkal, amit Indiában még ma is sok helyen követnek. Valószínűleg sokan furcsának találják a szabad szerelem hazájában ezeket a fajta korlátozásokat, de gyanítom, hogy egy párkapcsolat stabilitása ilyesfajta megalapozással lényegesen jobb, mint mifelénk (én már túl vagyok egy házasságon, a bátyám szintén külön él a családjától, a húgomat és két kislányát pedig másfél éve hagyta ott a férje). Kedvenc könyvemben erről a témáról is találtam néhány rövid gondolatot, ami arról számol be, hogyan élik meg Bengálban a házasulandó felek a megszervezett házasságot: „Nyilvánvaló, hogy a bengáliak házasságról vallott felfogása merőben különbözik a nyugati elképzeléstől. Ismertem egy modern felfogású fiatalembert, aki divatos nyugati ruhákat viselt és jól beszélt angolul. Azonban még mindig erős volt benne az a vaisnava szellem, melyben felnőtt. Ügyesen játszott a mridangán, és rendszeresen járt az esti kírtanákra dakkai ásramánkba. Végül lehetősége nyílt arra, hogy Amerikába menjen tanulni. Izgatott volt a távozása előtt, de amikor egy év múlva visszatért, azt mondta, kiábrándult az amerikai életformából. “Nagy cirkuszt csinálnak a szeretetből – mondta undorral. – Amikor egy férfi elviszi a feleségét a munkába, csókolóznak. (A nyilvános csók, legyen bár gyengéd gesztus férj és feleség között, elképzelhetetlen Bangladesben.) De aztán csak veszekszenek és elválnak, épp olyan könnyedén, ahogy csókolóztak. A mi országunkban sosem beszélünk a szeretetről, de nem csinálunk belőle színházi előadást. Nincs szükség rá. Magától ott van. Elképzelhetetlen, hogy egy feleség ne szeresse a férjét. Természetes, hogy szereti, mert ő a férje. Sok amerikai faggatott a megszervezett házasságokról. »Hogy házasodhatsz össze valakivel, akit nem is ismersz? Hogy vagy képes szeretni?« Erre azt válaszoltam nekik: »A ti szokásotok az, hogy szerelmesek vagytok a házasság előtt. Mi az esküvő után leszünk szerelmesek. A különbség az, hogy te utána épp olyan könnyen kiábrándulsz belőle, amilyen könnyen beleszerettél. És az sem számít nektek, ha vége a házasságnak. Mi ilyet nem teszünk.«”