Miután anyukámék elmentek, maradt itt néhány apróság. Például fél kiló kenyér. Egy hirtelen támad ötlettől, valamint a halak iránti könyörülettől vezérelve rögtönöztünk egy családi kirándulást a Jamuna tóhoz. Ahogy etettük a halak, annyira lelkesek lettek, hogy szinte forrt a víz. Még simogatásra is bőven akadt lehetőség.
A jóízű falatozás láttán Krisnakumárinak is megindult a nyálelválasztása. Ő is szeretett volna a kenyérből. Mondtam neki, hogy ez nem neki való, ez már régi, “büdös” kenyér.
Vette az adást, majd fennhangon, hogy a tó körül sétálgató valamennyi vendég is jól hallja, huncut mosollyal azt ismételgette: – Én is akarok büdös kenyeret enni!
narottamblog 