Előítélet

Egy érdekes tanításban volt részem azzal kapcsolatban, hogy nem ildomos bármiről következtetéseket levonni. A minap megmutattam az egyik barátomnak a pénteki bejegyzésemet. Amikor a képre pillantott, együtt érzően ezt kérdezte: „Mi az, nekik se jött össze?”. Meggyőző határozottsággal vágtam rá, hogy „Dehogy nem, épp az a baj, hogy összejött nekik, és most azért aggódnak.” gondoltam én, mert mikor még két kanállal faltam az életet, ez volt a trend. Hogy most mi, azt nem tudom, de valószínűleg azóta valamelyest változott, az abortuszok évről évre csökkenő számából ítélve. Szóval egy kicsit elgondolkodtam, hogy ő miért nem gondolt rögtön ugyan arra, amire én, hiszen teljesen „egyértelmű”. Aztán eszembe jutott, hogy ő és a felesége már régóta szeretnének kisbabát, és a képből talán a saját kudarcaik jutottak eszébe. Egy kicsit elszégyelltem magam. Az ilyes fajta mentalitást a védikus szentírás úgy hívja: átmaván-manjaté-dzsagat. Ez azt jelenti, hogy azt hisszük, hogy az egész világ úgy gondolkodik, ahogy mi gondolkodunk. Magunkat helyezzük az univerzum középpontjába, nem pedig Krisnát. Hogy a fotóművész épp milyen témával kapcsolatban készítette a képet, nem tudom, mindenesetre így utólag egy kicsit elgondolkodtatott.